Edzősors: a Sepsi OSK menesztette László Csabát – hivatalos

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.11.12. 12:13
null
Elköszöntek László Csabától (Fotó: Sepsi OSK)
A román élvonalbeli Sepsi OSK menesztette László Csaba vezetőedzőt. A nyáron kinevezett tréner vezetésével a székelyföldi együttes – tíz döntetlen mellett – csupán két bajnoki mérkőzést tudott megnyerni a Liga 1 eddigi 16 fordulójában, és a vasárnapi, Gaz Metan elleni hazai vereség után a 11. helyen áll. László utóda Leo Grozavu lett.

Tizennégy órás maratoni vezetőségi gyűlés döntötte el hétfőn, hogy a 16 bajnoki mérkőzéséből mindössze kettőt megnyerő László Csaba edzőt meneszti a Sepsi OSK. A székelyföldi csapat vezetői kedd délben jelentették be, hogy szerződést bontottak a korábban a magyar válogatott másodedzőjeként és a Ferencváros szakvezetőjeként is dolgozó Lászlóval, és helyére az 52 éves Leo Grozavut nevezik ki.

Hadnagy Attila sportigazgató szerint nem volt egy kellemes döntés, de a csapat döcögött, ezért a Gaz Metan elleni hazai vereség után a váltás mellett döntöttek. „Az edzőt az eredmények minősítik, több van ebben a csapatban” – mondta a Hadnagy, aki korábban éppen az új edző játékosa volt a FC Botosani csapatánál.

A botosani-i vonal korábban főleg a játékosigazolások terén volt erős a Sepsinél, a jelenlegi keretből Radoszlav Dimitrov, Razvan Tincu, Gabriel Vasvari és Fülöp István volt a bukovinai csapat játékosa. Most azonban a vezetőségben is akadnak a Botosani-hoz kapcsolódó személyek, Hadnagy mellett Cornel Sfaiter klubmenedzser, mindketten jól ismerik az új edzőt.

Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa szerint közösen döntöttek Grozavu mellett, akivel – reményei szerint – ugyanúgy eljut a csapat az Európa Ligába, mint 2015-ben a Botosani. Ehhez tette hozzá Sfaiter, hogy az új edző a csapat játékosainak jó részét ismeri, dolgozott már együtt velük más kluboknál. „Csabának köszönünk mindent, de nem állunk ott a táblázaton, ahol szeretnénk” – nyilatkozta Sfaiter.

A vezetőknek kinevezéséért magyarul is köszönetet mondó Grozavu már jóval realistábban nyilatkozott a csapat lehetőségeiről, mondván, hogy a 11. helyen állva nem lehetnek nagy terveik.

„Eredményekkel, jobb focival és a nézők visszacsalogatásával szeretném megfizetni a bizalmat. Elsősorban a Sepsi közelmúltja győzött meg arról, hogy érdemes idejönni, van infrastruktúra, jó keret és nyugalom is” – mondta a szentgyörgyi csapat új edzője. Grozavu szerint a felsőházi rájátszás ugyan jelenleg messze van (a Sepsi hátránya 10 pont a hatodik helyezett Gaz Metanhoz képest), de a román Liga 1 elég kiegyensúlyozott bajnokság, ezért érdemes még álmodozni – sorozatban két-három győzelemmel közel lehet kerülni a playoffhoz.

Az 52 éves Leo Grozavu játékosként Nagybányán, a Dinamónál és a Ceahlaul csapatában játszott a román élvonalban, 1994-ben kétszer a román válogatottban is pályára lépett. Edzői pályafutását 2003-ban a zilahi Armatura csapatánál kezdte, majd a kolozsvári Universitatea, a Nagybánya, három ízben a Botosani, a nagyváradi Luceafarul, a Gaz Metan, a Dinamo, a temesvári Poli és a Petrolul Ploiesti vezetőedzője volt, az élvonalban 88 mérkőzésen ült a kispadon.

Legnagyobb sikere a Botosani-nal elért Európa-liga-selejtezős szereplés 2015-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik