Eb-pótselejtező: lemondott a norvég szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2020.10.09. 09:48
null
Az izlandiakkal korábban Eb-n is szereplő mesternek nem sikerült kivezetnie a norvégokat a kontinenstornára (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjében Norvégia hazai pályán, hosszabbításban 2–1-re kikapott Szerbiától. A találkozót követően a skandináv ország szövetségi kapitánya, Lars Lagerbäck benyújtotta lemondását – a soron következő két NL-meccsen viszont még mindenképpen irányítaná csapatát.

A 72 éves svéd edző 2017 februárja óta irányította a norvégokat. Eddig 32 mérkőzésen ült a válogatott kispadján, ezeken 16 győzelmet, 8 döntetlent és 8 vereséget ért el a csapattal.

Legnagyobb különbségű sikerét San Marino 2017. októberi, idegenbeli 8–0-s legyőzésével érte el, ugyanakkor egy hónappal ezt megelőzően futott bele legsúlyosabb vereségébe, akkor Németország otthonában 6–0-ra kapott ki a norvég csapat.

Sem a 2018-as világbajnokságra, sem a jövő nyári Európa-bajnokságra nem sikerült kivezetnie válogatottját. A Kicker azt írja, a Szerbia elleni vesztes mérkőzést követő sajtótájékoztatón Lagerbäck felajánlotta lemondását.

„Nem okozna gondot, ha félre kellene állnom – amennyiben a munkaadóm is ezt szeretné.”

A norvég szövetségi kapitány hozzátette: a soron következő, Románia és Észak-Írország elleni mérkőzéseken még biztosan leül a csapat kispadjára.

EB-PÓTSELEJTEZŐ ELŐDÖNTŐ
C-LIGA

Norvégia–Szerbia 1–2 (Normann 88., ill. Milinkovics-Szavics 82.,102.) – hosszabbítás után

NEMZETEK LIGÁJA 2020–2021
B-LIGA

1. CSOPORT

Október 11.
18.00:
Norvégia–Románia
20.45: Észak-Írország–Ausztria
Október 14.
20.45:
Norvégia–Észak-Írország
20.45: Románia–Ausztria

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 1 1 4–3 +1 4
2. Ausztria 2 1 1 4–4 0 3
3. Norvégia 2 1 1 6–3 +3 3
4. Észak-Írország 2 1 1 2–6 –4 1

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik