Dél-Amerika: a River Plate nyerte a kontinens Szuperkupáját

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 10:30
A River Plate labdarúgócsapatáé lett a dél-amerikai Szuperkupa, miután a visszavágón ledolgozta egygólos hátrányát.

Az első mérkőzésen a brazil Athlético Paranaense 1–0-ra győzött Curitibában műfüvön. A csütörtöki, második összecsapáson az argentin együttes a 65. percben tizenegyesesből jutott vezetéshez Ignacio Fernández révén, majd a ráadásban újabb két gólt szerzett: a 91. percben Lucas Pratto, a 95.-ben pedig Matías Suárez volt eredményes. A büntetőt kezezés miatt videoasszisztens segítségével ítélte meg a bíró, Fernández kísérletét elsőre hárította a kapus, de az ismétlésnél már nem volt esélye.

A River Plate a harmadik Szuperkupáját gyűjtötte be. Előzőleg 2015-ben és 2016-ban bizonyult a legjobbnak, akkor is Marcelo Gallardo irányításával, aki öt éven belül már a tizedik címét szerezte meg az argentin csapattal.

A Szuperkupáért a Libertadores-kupa és a Copa Sudamericana (Dél-amerikai Kupa) győztese mérkőzik meg. Előbbit nyerte a River Plate, utóbbit pedig az Athlético Paranaense.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik