Bernd Storck azzal kezdte: boldog, hogy a Dunaszerdahely vezetőedzője lehet.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Sokat beszélgettünk a tulajdonossal és a sportigazgatóval. Fő célunk, hogy minél közelebb kerüljünk az előttünk álló klubokhoz, szeretnénk csökkenteni tizenhét pontos hátrányunkat a Slovan mögött. Fantasztikusak a körülmények, ahogy a szurkolók is csodálatos hangulatot tudnak teremteni Dunaszerdahelyen. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, persze nemcsak itt, hanem az egész világban. Rövid időn belül a harmadik edző vagyok itt, ráadásul nem tudjuk, hogy szurkolókkal kezdődik-e a bajnokság. Németországban is láttuk, hogy ez nehéz helyzet. Szeretném felkészíteni mihamarabb a játékosokat, hogy sikeresek lehessünk. Öt bajnoki meccs és a kupaelődöntő van előttünk, történelmet írhatunk, ha döntőbe jutunk. Remélem, hogy sikeres közösséget fogunk alkotni.”

A korábbi magyar szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón beszélt a DAC magyar játékosairól és arról is, hogy mit tudott korábban a dunaszerdahelyi klubról.