DAC: az Udineséből vettek kölcsön horvát középpályást

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.14. 12:46
null
Andrija Balic az olasz élvonalban eddig 29 mérkőzésen lépett pályára (Fotó: AFP, archív)
A szlovák élvonalbeli DAC labdarúgócsapata az idény végéig kölcsönvette Andrija Balicot, az Udinese 22 esztendős horvát középpályását – adta hírül hivatalos honlapján a dunaszerdahelyi klub.

A horvát korosztályos válogatott labdarúgó 2016-ban nevelőegyesületétől, a Hajduk Splittől szerződött az Udineséhez, amely tavaly januárban a holland élvonalbeli Fortuna Sittardnak, a most futó idény elején pedig a Serie B-ben szereplő Perugiának adta kölcsön. Balic az olasz másodosztályban tíz mérkőzésen egy gólpasszt jegyzett ebben a szezonban.

„Andrija kölcsönvétele lehetőséget jelentett a keret megerősítésére. A minősége és a tehetsége megkérdőjelezhetetlen” – mondta a horvát játékosról Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója a klub hivatalos honlapján.

Balicot – aki az olasz élvonalban eddig 29 mérkőzésen lépett pályára – a téli átigazolási időszakban a Budapest Honvéddal is szóba hozták, ám a dunaszerdahelyi egyesület vette kölcsön.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik