Csehország: korlátozták a nézők számát a stadionokban

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 14:12
null
Amikor még így ünnepelhettek szurkolóikkal a Slavia Praha futballistái (Fotó: AFP, 2019)
Csehországban csütörtöktől a nyitott stadionokban legfeljebb kétezren tartózkodhatnak a lelátókon, a teremsportok esetében pedig ezer főben maximálják a megengedett nézőtéri létszámot.

 

A prágai egészségügyi minisztérium bejelentette korlátozást a koronavírus-járvány növekvő terjedési ütemével indokolták.

Roman Prymula miniszter újságíróknak azt mondta, hogy a rendelkezés legalább két hétre szól, s csak akkor enyhítenek, ha a járványhelyzet javul.

A mostani szigorítás előtt a stadionokat félig tölthették meg szurkolók a Cseh Köztársaságban.

A világjárvány kezdete óta a csehországi fertőzöttek száma meghaladta az 51 ezret, 530-an hunytak el a koronavírus okozta szövődmények következtében, és 26 ezren gyógyultak meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik