CONIFA: nem feküdt az olasz foci a székelyeknek

Vágólapra másolva!
2018.06.03. 21:20
null
A székelyek (kékben) nem bírtak az olaszokkal (Fotó: Pál Árpád)
Padániától szenvedett 3–1-es vereséget utolsó csoportmeccsén Székelyföld válogatottja a CONIFA foci vébén, így másodikként jutott be a negyeddöntőbe, ahol Nyugat-Örményországgal mérkőzik meg kedden, a csoportgyőztes Kárpátalja pedig Kaszkádiával.

Padánia labdarúgó-válogatottja kétszeres CONIFA Európa-bajnok, az első, debreceni kontinenstornát, valamint a tavalyi, észak-ciprusit is az észak-olaszok nyerték. Játékosai többnyire az olasz negyedosztályban rúgják a bőrt: ennek hallatán hiba lenne legyinteni, hiszen a keret tagjai közül sokan megfordultak magasabb osztályokban is, többen közülük az Ascoli, a Spezia, a Brescia vagy a Venezia csapataiban játszottak. Legnagyobb sztárjuk kétségtelenül a 65-szörös litván válogatott Marius Stankevicius: a ma már 37 éves játékos pályafutása során olyan csapatokban szerepelt, mint a Sampdoria, a Sevilla, a Valencia, a Hannover vagy éppen a Lazio – szóval Tuvaluhoz és Matabeleandhoz képest más kávéházat képviseltek az észak-olaszok.

A találkozó előtt több mint száz magyar torokból zúgott a székely himnusz, Padánia „himnuszát” viszont nem találták a szervezők – az idézőjel azért indokolt, mert az észak-olaszoknak állítólag egy popszám a dicséneke. Áthidaló megoldásként egy Milánóból érkező szoprán énekesnő adta elő a Rabszolgák kórusát a Nabuccóból – a hosszúra sikerült produkció az olasz játékosok körében is mérsékelt sikert aratott...

Padániának a döntetlen is elég volt Székelyföld ellen a csoport első helyéhez – értelemszerűen a székelyeknek győzniük kellett, Ilyés Róbert pedig ennek megfelelően állította hadrendbe csapatát. Fülöp István bődületes felső kapufával nyitott, s a folyamatosan támadó székelyek több kecsegtető helyzetet is elpuskáztak.

Húsz percnyi játék után derült égből villámcsapásként jött az első olasz gól, s a megzavarodott székely védelem egy eladott labdát követően tíz perc múlva újra kapitulált a Bedfont Sports Club pályáján: 0-2. Az Észak-Ciprusi Török Köztársaságból érkező sípmester valószínűleg kevés Serie A-s meccset nézett életében, az olaszok minden jajdulására faultot fújt, s a rutinos taljánok szabad a gazda alapon időhúzásban is jeleskedtek – hiába, arrafelé nagy hagyományai vannak a játéktördelésnek.

A magyar szurkolók közben fittyet hánytak a stadion bejáratánál kifüggesztett figyelmeztetésre, miszerint nem szabad elfelejteni, hogy a játékvezető is csak ember...

Közben egy másik pályáról jó hírekkel és „Hajrá, magyarok!" rigmusokkal érkezett meg a kárpátaljai küldöttség: a Sándor István által vezetett csapat 5–1-re verte Tibetet, így veretlenül végzett a csoport élén. „Írd meg a Népsportba, hogy kedden Kaszkádiával játszunk a negyeddöntőben" – kérte egy idősebb csapatvezető, miközben két székelyföldi helyzet között a székelyek kapusa „belepkézett" egy fogható labdát saját hálójába: 0–3.

„A labdát nézd, ne a repülőket!" – jött a tanács a kapusnak a második félidő elején, miközben a szomszédos Heathrow reptérről félpercenként szálltak fel a járatok. Felszállt a korábban a Fradiban is pallérozódó Hodgyai László egy kemény belépőt követően, a megítélt büntetőt viszont Bajkó Barna a felső lécre lőtte.

Később a Sepsi OSK-s Fülöp Istvánt lecserélték, bemutatkozott viszont a székely válogatottban testvére, Loránd, aki 24 órával korábban még gólt szerzett az FC Botosani színeiben a Medgyes ellen. Betalált Padánia ellen is, más kérdés, hogy a játékvezető – tévesen – lest ítélt. A szépítés azért összejött a végére, a székelyudvarhelyi futsalos Szőcs László állította be a végeredményt: Székelyföld–Padánia 1–3.

Kedden tehát már a negyeddöntőket rendezik, Kárpátalja az amerikai-kanadai népcsoport válogatottjával, Kaszkádiával, Székelyföld pedig Nyugat-Örményországgal mérkőzik meg az elődöntőbe jutásért. A szombati döntőt egyébként a 2016-os UEFA Eb-döntőt is vezető Mark Clattenburg fújja majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik