CIES: Szoboszlai Dominik is a legtapasztaltabb fiatalok között

Vágólapra másolva!
2019.10.16. 21:28
null
Szoboszlai korosztálya legtapasztaltabb játékosai között van (Fotó: AFP)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) legfrissebb tanulmányában az 1999 után született labdarúgók pályán szerzett rutinját vizsgálta egy saját maga által kialakított mérőszám alapján, s így kiderült, hogy a fiatal futballisták közül eddig Jadon Sancho gyűjtötte a legtöbb tapasztalatot.

A CIES tanulmányában használt mérőszám a fiatal játékos játékperceit és a lejátszott mérkőzések szintjét – hazai kupa, bajnoki, nemzetközi kupa, korosztályos vagy felnőtt válogatott találkozó – vették figyelembe.

Ez alapján kiderült, hogy a 2000-ben vagy utána született labdarúgók közül eddig a Borussia Dortmund angolja Jadon Sancho gyűjtötte a legtöbb tapasztalatot, akit a Tottenham fiatalja, a szintén 2000-es születésű Ryan Sessegnon követ.

A 2001-ben születettek közül a Real Madrid brazilja, Rodrygo viszi a prímet, összesítésben ő a hetedik.

A listán egyébként szerepel a 2000-es születésű Szoboszlai Dominik is, akit a saját maguk által kreált formula alapján számolva a 23. helyre soroltak az eddig megszerzett tapasztalata alapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik