CFR: magyaroknak akarják eladni a kolozsvári klubot?

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 15:31
null
Ciprian Deac, a kolozsváriak csillaga (balra) a Sevilla elleni idei El-mérkőzésen (Fotó: AFP)
Magyaroknak szeretné eladni a legutóbbi három román bajnokságot megnyerő CFR-t a kolozsvári labdarúgóklub tulajdonosa, Ioan Varga – állítja a Prosport romániai sportportál.

 

A cikkből ugyan nem derül ki egyértelműen, hogy a megkeresett üzletemberek erdélyi vagy anyaországi magyarok lennének, csupán az áll benne, hogy a kapcsolat a CFR kisebbségi részvényese, Stefan Gadola révén jött létre.

A Prosport szerint a klub feletti irányítást 2017 tavaszán megszerző Varga már nem képes saját zsebből állni a játékoskeret és az edzői stáb havonta mintegy 800 ezer eurós bértömegét, ezért idén gyakran késtek is a fizetések, pedig az Európa-ligában a legjobb 32 közé jutó klub az UEFA-tól is több mint 16 milliós pénzdíjat kapott.

Két hónappal ezelőtt a Gazeta Sporturilor napilap írta meg, hogy Varga a magyar kormánytól kért támogatást a székelyföldi klubok, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mintájára – a Prosport mostani cikke szerint erre nem kapott választ, ezért inkább az üzleti szférában keres új tulajdonost a csapatnak. Két évvel ezelőtt a Fanatik portál írt arról, hogy Garancsi István, a Fehérvár FC tulajdonosa vásárolhatja meg a CFR-t.

Az 1907-ben Kolozsvári Vasutas Sport Club néven alapított klubot 2001 és 2017 között Pászkány Árpád kolozsvári üzletember birtokolta, aki a harmadosztályból a Bajnokok Ligájáig vitte a csapatot – amelyet abban az időszakban a román média és a rivális klubok rendszeresen „a magyarok klubjaként” emlegettek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik