Bulgária: saját kérésére távozik a Ludogorec vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 13:47
Alig négy hónappal kinevezése után távozik a bolgár bajnok Ludogorec labdarúgócsapatának brazil vezetőedzője, Paulo Autuori.

„A klub vezetősége úgy döntött, elfogadja a tréner kérését, hogy közös megegyezéssel felbontsuk a szerződését” – olvasható a klub szerdai közleményében.„A klub vezetősége úgy döntött, elfogadja a tréner kérését, hogy közös megegyezéssel felbontsuk a szerződését” – olvasható a klub szerdai közleményében.

A megállapodás értelmében a távozó 62 éves tréner jövő szombaton, a bajnokságban éllovas Levszki Szófia ellen irányítja utoljára a csapatot. Utódja eddigi segítője, az 54 éves Antoni Zdravkov lesz, aki így öt nappal később a ciprusi AEK Larnaca ellen mutatkozik be, az Európa-ligában.

Autuori a Cruzeiróval és a Sao Paulóval is elhódította a dél-amerikai kontinens legrangosabb trófeáját, a Libertadores-kupát. Hazájában olyan további patinás csapatokat is irányított, mint a Santos, a Flamengo és a Botafogo.

A Ludogorec nem kezdte jól az idényt, ugyanis a Vidi FC-vel szemben alulmaradt a Bajnokok Ligája-selejtező második körében. Ezután ugyan a főtáblára került a második számú sorozatban, de ott két vereséggel kezdett, míg a bajnokságban két pont hátránnyal második. A klub közlése szerint Metodi Tomanov sportigazgató szintén távozik posztjáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik