Breszt: úgy fogadták Maradonát, mint egy tábornokot – fotók

Vágólapra másolva!
2018.07.17. 08:22
null
Diego Maradona katonai járművön érkezett a stadionba (Fotók: MTI, AFP)
A Dinamo Breszt hétfőn bemutatta Diego Maradonát a szurkolóinak. Korábban beszámoltunk róla: az argentin világbajnok három évre szóló szerződést kötött, ő lesz a fehérorosz labdarúgócsapat elnöke.

 

A világbajnokság megpróbáltatásait a jelek szerint kiheverő Diego Maradona a bemutatkozó sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt: nagyon szeretne találkozni Fehéroroszország elnökével, Aljakszandr Lukasenkával.

„Nagyszerű kapcsolatban voltam, illetve vagyok Fidellel, Chávezzel, Maduróval, Ortegával, Putyint szintén ismerem, szeretnék egy közös fotót Lukasenkával is. Remélem, tetszeni fog neki, amit elérünk a csapattal, és szurkol majd nekünk – mondta Diego Maradona. – Szeretném, ha napról napra erősebbek lennénk mind mentálisan, mind fizikailag, és a legjobb helyekért versengenénk. Reményeim szerint egy napon egész Fehéroroszország büszke lesz ránk.”

Maradona azt is meglebegtette: ha esetleg évek múlva ott ér véget a szakmai karrierje, szívesen letelepszik Fehéroroszországban.

„Azt hittem, az én koromban már nem adatik meg, hogy irányíthassak és naggyá tehessek egy klubot. Nagyon hálás vagyok, hogy szerződtettek, kevés jobb történt velem az életem során. Minden felhalmozott tapasztalatomat a klub rendelkezésére bocsátom. Három ajánlatom volt, amelyek közül azért választottam ezt, mert tetszett a velem tárgyalók lelkesedése és elhivatottsága.”

A bemutatás pazarul sikerült, az együttes köszöntője már kevésbé: a hatodik helyen álló, négyes győzelmi sorozatból érkező Dinamo saját közönsége – és Maradona – előtt 3–1-re kikapott a Sahtyor Szoligorszktól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Muchas gracias @dynamobrest

48.7k Likes, 718 Comments - Diego Maradona Oficial (@maradona) on Instagram: "Muchas gracias @dynamobrest "



 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik