Brazília: a kulturális örökség része lett a Ronaldo-stadion

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 21:12
null
Fiatal játékosok edzenek a kulturális örökség területén (Fotó: AFP)
A kulturális és történelmi örökség részének nyilvánították a Ronaldo Nazário Stadiont, a korábbi legendás brazil labdarúgó nevelőklubja, a Sao Cristóvao de Futebol e Regatas otthonát.

 

Erről soron kívüli ülésen döntött Rio de Janeiro városi tanácsa a létesítmény „történelmi, közösségi, kulturális és sportértékei” figyelembevételével.

Az 1898-ban alapított klub stadionjában – amely csütörtökön már a 104. évfordulóját ünnepli – „Itt született meg a Fenomén” felirat emlékezik meg az aranylabdás, kétszeres világbajnok csatárról.

Ronaldo 1990-től 1993-ig szerepelt a klub utánpótlás-együttesében, mielőtt a Cruzeiróban megkezdte pályafutását a felnőttek között.

A határozat egyben biztosítja azt is, hogy immár nincs veszélyben a klub, amely évek óta jelentős anyagi problémákkal küzd és a megszűnés fenyegette. A carioca állami bajnokságban 1926-ban diadalmaskodó Sao Cristóvao jelenleg a negyedosztályban szerepel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik