Brazília: Rivaldo 43 évesen visszatért a pályára

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.07.08. 10:05
Újra pályára lépett Rivaldo, a brazilok világbajnok labdarúgója, aki 43 évesen az általa klubelnökként vezetett brazil másodosztályú Mogi Mirim színeiben játszott 68 percet a Nautico ellen 2–1-re megnyert keddi találkozón.

Az 1999-ben aranylabdás középpályás a múlt hónapban jelentette be, hogy a kiesés elkerüléséért küzdő csapaton leginkább úgy tud segíteni, ha „néhány mérkőzésen” beszáll a játékba.

Rivaldo kezdőként lépett pályára, két gólszerzési lehetősége is volt, de aztán 1–0-s hátránynál lecserélték, csapata pedig ezután megfordította a meccset, így a 11. fordulóban megszerezte első sikerét.

„Egy év és három hónap kihagyás után visszatértem az edzésekhez, és csupán húsz nap után újra játékra jelentkeztem. Ez bármelyik fiatal játékosunkat ösztönözheti" – nyilatkozta Rivaldo, aki a brazil válogatottal 2002-ben vb-t nyert, és aki Európában többek között a Barcelonában és a Milanban is megfordult, utóbbival 2003-ban győzött a Bajnokok Ligájában, visszavonulását pedig tavaly márciusban jelentette be.


A Mogi Mirim 11 forduló után változatlanul sereghajtó a 20 csapatos brazil másodosztályban, s öt ponttal marad el a még bennmaradást érő 16. helytől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik