Belgium: Kovács Péter nem elégedett a lieri bemutatkozással

Vágólapra másolva!
2010.09.13. 16:44
Mint beszámoltunk róla, Kovács Péter bemutatkozott a belga labdarúgó-bajnokságban a Lierse SK Gent elleni, 2–2-es döntetlennel zárult meccsén, és bár együttese első pontját szerezte meg ebben az idényben, a támadó nem volt elégedett.

„Nem vagyok teljesen elégedett. Még dolgoznom kell a beilleszkedésemen. Norvégiában más szerepkörben játszottam. Ott az egész játék rám épült, a szélsők mindig nekem ívelték be a labdát. Itt kevesebb labdát kapok, nekem kell megküzdenem értük" – mondta Kovács.

„Olyan érzés, mintha veszítettünk volna. Volt esélyünk a három pont megszerzésére. A második félidőben jól küzdöttünk, és ez pozitív" – tette hozzá a Lierse csatára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik