Belgium: Kompany csapatában folytatja karrierjét Nasri

Vágólapra másolva!
2019.07.05. 17:50
null
Samir Nasri és (a háttérben) Vincent Kompany – egy emlék 2013-ból (Fotó: AFP)
Samir Nasri az Anderlechtben folytatja pályafutását – jelentette be pénteken hivatalos Twitter-üzenetben a belga rekordbajnok labdarúgócsapat.

 

Az annak idején az Olympique Marseille-ben berobbanó Samir Nasri Angliában az Arsenalban és a Manchester Cityben futballozott, utóbbiban (2011–2016) a jelenlegi Anderlecht-tréner, Vincent Kompany csapattársaként két bajnoki címet szerzett.

ÍGY KÖSZÖNTIK A BELGÁK NASRIT, „A KIS HERCEGET”


Nasri az utóbbi két idényben – főként a doppingolásért kapott súlyos büntetése, hosszú eltiltása miatt – kevés játéklehetőséghez jutott (előbb a török Antalyaspor, majd az angol West Ham United játékosa volt), de bízik abban, hogy a belga fővárosban újra felpörög a karrierje.

„Több nagyszerű ajánlatot kaptam, és végül a legmeggyőzőbbet, az Anderlechtét választottam – idézi a klubhonlap Nasrit. – Vincent Kompany a csapattársam volt a Manchester Cityben, jól ismerem, és tudom, mire készül az Anderlechtnél. Új csapattársaimmal azon leszek, hogy sikertörténetet írjunk.”

A West Hamnél lejárt a szerződése, szabadon igazolható játékosként egy plusz egy évre írt alá Brüsszelben. Nasri 32 esztendős, a francia válogatottban 41-szer lépett pályára, igaz, 2013 óta nem kapott meghívót.

Az Anderlecht 34-szeres belga bajnok, de tavaly csak a harmadik, az idén pedig csupán a hatodik helyen végzett a tabellán. A klub kötelékébe 13 év után visszatérő, játékos-edzőnek szerződtetett Kompany feladata újra a csúcsra juttatni a lilákat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik