Belgium: az 1-7 ellenére él a bizalom Bodorék edzője iránt

Vágólapra másolva!
2012.12.10. 17:50
Bár a hétvégén megalázó, 7–1-es vereséget szenvedett a Germinal Beerschot labdarúgócsapata, a vezetők nem menesztették Wim De Corte vezetőedzőt.

A Bodor Boldizsárt is soraiban tudó Beerschotnál november 29-én mondott le Adrie Koster vezetőedző, és De Corte a Zulte-Waregem elleni 0–0-val mutatkozott be a csapat élén, majd ezután jött a már említett 1–7.

A vezetőség válságértekezletet is tartott, amelynek végén megerősítették posztján De Cortét.

A 41 éves szakember több mint egy évtizedig irányította a harmad- és a másodosztályban a Standard Wetteren együttesét, majd tavaly nyáron a Beerschot pályaedzője lett. Az előző szezon végén is ő irányíthatta a csapatot, miután Jacky Mathijsen lemondott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik