Ázsia-kupa: Japán máris kiesett, Irak futballklasszikust nyert

Vágólapra másolva!
2015.01.23. 10:52
null
Iraki gólöröm a hosszabbításban (Fotó: Reuters)
A rendes játékidő két gólt és egy kiállítást, a hosszabbítás további négy gólt és 3–3-as végeredményt hozott, s Irak végül félmaratoni hosszúságú tizenegyespárbajban győzte le Iránt a 16. Ázsia-kupa pénteki negyeddöntőjében. Nem csodálkoznánk, ha a két örök rivális 18 921 néző előtt Canberrában lejátszott mérkőzését a futballtörténelem klasszikus párharcai között tartanák majd számon.

 

IRAK–IRÁN 3–3

A papírformának megfelelően az esélyesebb Irán szerezte meg a vezetést Szardar Azmun fejesével (0–1), csakhogy az első félidő hajrájában Ben Williams kiállította soraiból Mehrdad Puladit. Az iráni játékos az iraki kapussal, Dzsalal Haszannal ütközött, majd elesett – a játékvezető szimulálásért osztotta ki neki a végzetes második sárgát, amivel igencsak felbőszítette az irániakat. Ráadásul az irakiak hívták fel a figyelmét arra, hogy ez már a második sárgája volt a játékosnak…

Úgy tűnt, Irak maradéktalanul és nagyobb dráma nélkül kihasználja az emberelőnyt: a második félidőben Ahmed Jaszin közelről belőtte az egyenlítő gólt (1–1), majd – immár a hosszabbítás elején – a csapatkapitány, Junisz Mahmud fejesével a zöld mezesek a vezetést is átvették (2–1).

Az irániak azonban tíz emberrel sem adhattak fel egy ilyen presztízsmeccset, Morteza Puraligandzsi fejjel hamarosan egyenlített is (2–2). Aztán éppen ő kényszerült magára ölteni a tragikus hős szerepét: egyértelmű szabálytalansággal tizenegyeshez segítette az ellenfelet, és Durgam Iszmael élt is a lehetőséggel (3–2).

De még mindig nem volt vége! Az irániak még a kapusukat is előre vezényelték az utolsó szöglethez, amelynek beívelése után egyszer egy gólvonalon álló védő, egyszer pedig a léc még megmentette Irakot, csakhogy a felperdülő labdára berobbant a tornán egy fontos hajrágólt már szerző Reza „Gucci” Gucsannedzsad, és a hálóba fejelt (3–3) – jöhettek a tizenegyesek!

Mindkét csapat első próbálkozója hibázott, utána azonban hat sorozaton át potyogtak a gólok – Junisz Mahmud még egy „panenkázást” is megengedett magának. A nyolcadik sorozatban az iráni Vahid Amiri kapufát lőtt, válaszul Szalam Sakir nem hibázott – Irak jutott be a legjobb négy közé, ahol Dél-Korea lesz az ellenfele.

ARAB EMÍRSÉGEK–JAPÁN 1–1

A pénteki nap másik negyeddöntőjében címvédő Japán 1–1-es 120 percet követően tizenegyesekkel kikapott az Arab Emírségektől, így kiesett – az arab válogatott elődöntőt játszhat.

Ali Mabhut egy remek labdaátvételt követő szép lövéssel már a 7. percben vezetést szerzett az Arab Emírségeknek (1–0). Az arab csapatnak a folytatásban is voltak gólszerzési lehetőségei, de összességében Japán támadott többet, és a hajrában megszületett a megérdemelt egyenlítő találat: a 81. percben Sibaszaki Gaku a hálóba vágta a Hondától visszakapott labdát (1–1).

A 93. percben Kagava centikkel lőtt a kapu mellé, a hosszabbításban Sibaszaki szabadrúgása után kerülte el a labda a kaput ugyancsak nagyon kevéssel – s mivel gól nem született, következett a négyszeres Ázsia-kupa-győztes Japán számára végzetes szétlövés...

A nap második tizenegyespárbaja során a japánok két legnagyobb csillaga, az elsőként rúgó Honda Keiszuke és a labdának a hatodik sorozatban nekifutó Kagava Sindzsi hibázott – előbbi a kapu fölé, utóbbi a kapufa tövére lőtt. A győztes arab találat Iszmail Ahmedé volt.

Az Arab Emírségek a házigazda Ausztráliával játszik a döntőbe jutásért.

A tizenegyespárbajt nem számítva Japán egyetlenegy gólt kapott az egész tornán – a mait –, mégsem jutott be az elődöntőbe.

16. ÁZSIA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Irak–Irán 3–3 (0–1, 1–1, 2–2) – 11-esekkel 7–6
Gólszerző:
Jaszin (56.), Mahmud (93.), Iszmael (116. – 11-esből), ill. Azmun (24.), Puraligandzsi (103.), Gucsannedzshad (119.)

Arab Emírségek–Japán 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 5–4
Gólszerző:
Mabhut (7.), ill. Sibaszaki (81.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik