Mile Jedinak felhagy a profi labdarúgással (Fotó: AFP)

Jedinak a közösségi oldalán közölte döntését, illetve mondott köszönetet korábbi klubjainak, edzőinek, csapattársainak és szurkolóinak. Hozzátette: eljött az ideje, hogy életében új fejezetet nyisson.

A középpályás Sydneyben kezdte meg profi klubkarrierjét, majd Törökországban (Genclerbirligi, Antalyaspor) légióskodott két és fél évet, mielőtt Angliába szerződött volna, ahol 2011 és 2019 között előbb a Crystal Palace, majd az Aston Villa játékosa volt.

A válogatottban 2008 és 2018 között 79 alkalommal szerepelt – 2013 végétől többnyire ő viselte a csapatkapitányi karszalagot –, védekező középpályásként 20 gólt szerzett. Részt vett a 2010-es, a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon, 2015-ben tagja volt az Ázsia-kupán győztes ausztrál együttesnek.

Jedinak idén márciusban az Aston Villa akadémiáján kapott feladatot, és bár még májusban is úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem szándékozik felhagyni a játékkal, két hónappal később máshogy döntött.