Ausztrália: távozik Usain Bolt a Central Coast Marinerstől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.02. 07:37
null
Bolt a tavalyi visszavonulása óta hangoztatja, hogy futballistaként szeretné folytatni (Fotó: AFP)
Távozik az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgócsapatától Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, mert nem tudtak megállapodni a szerződtetéséről.

 

 

Ezt Mike Charlesworth klubtulajdonos jelentette be pénteken. Kiemelte: annak ellenére, hogy nem sikerült elérni, hogy Usain Bolt náluk folytassa sportpályafutását, nagyon izgalmas volt az a nyolc hét, amit az olimpiai bajnok, világcsúcstartó futó velük töltött. A 32 éves sztár leigazolásához támogatókat is keresett a klub – ausztrál források szerint Bolt hárommillió dolláros fizetést kért, de a klub csak 150 ezer dollárt ajánlott neki.

A világ egyik legsikeresebb atlétája tavalyi visszavonulása óta hangoztatja, hogy futballistaként szeretné folytatni. Szóba került már Németország, Dél-Afrika és Norvégia is, végül augusztusban az ausztrál csapatnál állt edzésbe. Bolt felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, és bár az egyiken két gólt szerzett, számos kritika érte a teljesítményét.

Mike Mulvey vezetőedző két hete úgy fogalmazott, jelenlegi formája miatt nem tud helyet biztosítani a csapatban Boltnak. A klubnál elmondták, jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben, és törekszenek rá, hogy több intenzív egyéni edzést és játékidőt biztosítsanak számára, de utóbbira bajnoki meccseken egyelőre nem kerülhet sor.

Bolt korábban visszautasította a máltai Valletta FC két évre szóló szerződésajánlatát, de más európai klubok továbbra is érdeklődnek iránta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik