Ausztrália: megérkezett új csapatához Usain Bolt – kép

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.08.19. 09:20
Ugyan csak próbajátékra érkezett a labdarúgó-pályafutásra vágyó Usain Bolt, így is többtucatnyian fogadták a repülőtéren Sydneyben, a gyepbe pedig már belenyírták a jelképét.

Nem ilyenkor szokás Ausztráliába utazni, hiszen a déli féltekén most van tél, Usain Bolt szombaton mégis Sydneyben landolt. Persze a világ leggyorsabb embere – nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok sprinter – nem is nyaralni, hanem próbajátékra érkezett a szerződés reményében, amelyet a helyi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, az A-League-ben szereplő Central Coast Marinersnél igyekszik kivívni magának.

Elsőre lohasztónak tűnhet, hogy a Manchester United-szurkoló Boltnak bármiért kuncsorognia kelljen, ám a fogadtatására azért nem panaszkodhat: a klub vezérigazgatója, Shaun Mielekamp vezette a fogadóbizottságot a repülőtéren, vittek magukkal sárga-fekete sálat, ment velük egy rakás szurkoló és tévéstábok sokasága – mégiscsak világsztár érkezett.

„Imádom Ausztráliát, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy egy ideig az otthonomnak hívhatom – közölte Bolt, aki Los Angelesből érkezett tizennégy órányi repülés után. – Meg fogom mutatni, mit tudok!”

Ezt persze megmutatta már máshol is, hiszen a német Borussia Dortmundnál, a norvég Strömsgodsetnél és a dél-afrikai Mamelodi Sundownsnál is edzegetett korábban, most pedig következik a Central Coast Mariners, amely a legutóbbi idényben az A-League leghosszabb, 11 meccses nyeretlenségi sorozatát produkálta. Végül a tizedik, utolsó helyen zárt, ám ennek dacára sem garantált szerződést Boltnak, csak egy határidő nélküli próbajátékot, illetve a jövevény gyorsaságára utalva egy villámot nyíratott a stadionja kezdőkörébe.

Mindenesetre az új bajnokság október 21-én kezdődik, addig csak felkészülési meccseket játszik a Mariners, és persze edz – Bolttal a keretben először kedden, a 32. születésnapján.

B/R Football on Twitter

@usainbolt has arrived in Australia to pursue his football dream

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik