Asszisztkirályok: a 21. század legeredményesebb előkészítői

GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)GALAMBOS DÁNIEL (Képes Sport)
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 21:05
null
Lionel Messinél több gólpasszt senki nem osztott ki a 21. században (Fotó: AFP)
Messi már 300 gólpassz felett jár karrierjében, és ha olyan magasságokba egyetlen más klasszis sem kapaszkodott, jó néhányan sorakoznak 200 fölött. Íme a lista, amelyből kiderül, a 21. században melyik 10 játékos adta a legtöbb gólpasszt.

1. Lionel Messi
321 gólpassz (870 mérkőzés)

Minden idők alighanem legnagyszerűbb futballistája legalább annyira remek kiszolgáló, mint amilyen veszedelmes gólvágó, no és immár jó ideje nem pusztán a legjobbja, vezére is a Barcelonának. Hogy mekkora súlya van, ha megszólal, azt a záró forduló és azt azt megelőző kifakadása érzékletesen bizonyítja. Az utolsó előtti játéknap Osasuna elleni vereségével a Barcelona „odaadta” a bajnoki címet a Realnak, Messi pedig kijelentette: „Ha így játszunk ezután is, a Napoli elleni BL-nyolcaddöntőben is kikapunk. Nagyon sok pontot vesztettünk idén azért, mert gyengék voltunk, a szezonban nem voltunk elég kiegyensúlyozottak. Megfelelő intenzitással és lelkesedéssel le lehetett bennünket győzni. Muszáj önkritikusnak lennünk, nekünk, játékosoknak, és a klubban dolgozóknak is. A BL előtt van még időnk, de változtatnunk kell.” És tessék, elég volt néhány élesebb mondat a kapitánytól, és a záró napon a Barca ötöt gurított az Alavés otthonában.

Cristiano Ronaldo a második (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo a második (Fotó: AFP)

2. Cristiano Ronaldo
258 gólpassz (1014 mérkőzés)

Elképesztő iramban rugdossa a gólokat az újraindulás óta, persze a karantén előtti 22 bajnokin szerzett 21 gólja sem volt éppen piskóta. Hanem a két lábon járó gólgépként elkönyvelt szuperklasszis, akiről hajlamosak vagyunk azt gondolni, az asszisztok nagyjából annyira foglalkoztatják, mint az atomfizika, majd' 260 gólpasszt kiosztott karrierje során, és ha ebben a kategóriában bizonyoson nem is előzi már meg a nagy rivális Lionel Messit, szégyenkeznie sincs miért. Torinói pályafutásában két olyan mérkőzés akadt, amelyen kétszer is gólt érően szolgálta ki társait, az előző szezonban a Napoli, idén a Lecce ellen.

Luis Suárez a harmadik
Luis Suárez a harmadik

3. Luis Suárez
256 gólpassz (717 mérkőzés)

Egy újabb gólvadász, aki bizony kiszolgálni is képes a társait, jóllehet benne is inkább a góllövés ösztöne él, és a centerekre érthetően jellemző önzés, persze ha valaki Lionel Messi csapattársa, valamelyest finomul a fókusz. Suáreznek sem derogál az argentin zseni alá játszani, ezt igazolja, hogy a Barcelona mezében 109 gólpassznál jár 281 mérkőzésen. Persze messze nem mindet a kapitánynak adta. Eredményesség szempontjából 2016 áprilisában, a Deportivo elleni bajnokin játszotta az uruguayi a legjobb meccsét a Barcelonában: amellett, hogy négy góllal megszórta a La Corunát, még három gólpasszt is kiosztott. Egyet naná, hogy Messinek, de ha már kettőt kapott tőle, legalább egyet illő volt visszaadni.

Özilnek volt 19 gólpasszos PL-idénye (Fotó: AFP)
Özilnek volt 19 gólpasszos PL-idénye (Fotó: AFP)

4. Mesut Özil
253 gólpassz (653 mérkőzés)

A Premier League-ben volt olyan szezonja, amikor 19 gólpasszal jelentkezett (a 2015–2016-os idényben), annál többet a sorozat történetében csak Thierry Henry és Kevin De Bruyne képes felmutatni, 20-at. A PL-rekordot amúgy a belga kis híján megdöntötte idén – Özil viszont nem hogy a csúcsot nem veszélyezteti, immár az Arsenalban sincs helye. Ahogy Unai Emery, Mikel Arteta sincs elájulva a német edzésmunkájától, pedig a Cityből decemberben megérkezve egyre-másra a csapatba állította a játékmestert. Azóta viszont végleg kikopott onnan a 31 éves középpályás, aki heti 350 ezer fontos bruttó bérével messze az ágyúsok leggálánsabban honorált játékosa, nem lepődnénk meg azonban rajta, ha Özil fantasztikus képességei ellenére sem kellene a nyártól Artetának.

Di María megtalálta a helyét a PSG-ben (Fotó: AFP)
Di María megtalálta a helyét a PSG-ben (Fotó: AFP)

5. Ángel Di María
235 gólpassz (696 mérkőzés)

Ahogy valamennyi párizsi, Ángel Di María is alaposan rápihenhetett a BL-re, a Ligue 1 idő előtti befejezése persze aligha kedvez a franciák formájának. Pedig az asszisztok tekintetében az argentin igencsak nagy formát futott, utolsó öt bajnokiján hatszor szolgálta ki gólt érően társait, a bajnoki szezonban összesen 14-szer! Meg lehetett volna a 20 (valamennyi sorozatot tekintve fölé is ment amúgy), ami lényeges javulást jelentett volna a tavalyi 12-höz képest. Első Parc des Princes-beli szezonjában asszisztált a legjobban, 18-szor a bajnokságban, hétszer minden más sorozatban. Egy meccsen négy gólpassz Di María rekordja, az FC Bruges elleni idegenbeli BL-csoportmérkőzésen parádézott – ahogy 5–0-ra nyerő csapata is.

Fabregas a PL legeredményesebb spanyol gólpasszjegyzője (Fotó: AFP)
Fabregas a PL legeredményesebb spanyol gólpasszjegyzője (Fotó: AFP)

6. Cesc Fabregas
234 gólpassz (800 mérkőzés)

Az idei három gólpassz, amellyel Monacóban megörvendeztette társait, már nem az a mennyiség, amelyet Cesc Fabregas fénykorában termelt, de hát az örök kölyöknek gondolt spanyol is elmúlt már 33. Bezzeg az Arsenalban akadt 19, 15 és 13 gólpasszt számláló idénye is, de hát az a játékintelligencia, helyzetfelismerés, passzjáték, ami a világbajnok középpályást jellemezte, nem volt éppen mindennapi. Esetében is négy a meccs-csúcs, 2009. október 4-én, a Blackburn 6–2-es elpáholása közepette sorrendben Thomas Vermaelent, Robin van Persie-t, Andrej Arsavint és Theo Walcottot kínálta meg a gólszerzés esélyével. És ők éltek is vele.

Xavi 230 gólpasszt osztott ki 950 meccsen (Fotó: AFP)
Xavi 230 gólpasszt osztott ki 950 meccsen (Fotó: AFP)

7. Xavi
230 gólpassz (950 mérkőzés)

„Nem Messi jelentette a problémát. Hanem Xavi és Iniesta. Napokig tudták volna tartani a labdát” – mondta a 2009-es Bajnokok Ligája-döntő után Sir Alex Ferguson, amikor a Barcelona 2–0-ra legyőzte Rómában a Unitedet. Xavi 94 százalékos (!) passzhatékonysággal futballozott, csak emlékeztetőül tehát: egy BL-döntőben, a manchesteri vörös ördögök ellen. „Az egyik legnagyobb hiba, amit az emberek el szoktak követni, amikor arról diskurálnak, ki lehet a következő Xavi. De hát a következő Xavi keresése teljes időpocsékolás, mert nem lesz még egy olyan, mint ő” – lépett a fergusoni útra Cesc Fabregas. Érdemes ehhez bármit is hozzátenni?

Franck Ribéry a Bundesliga legjobbja (Fotó: AFP)
Franck Ribéry a Bundesliga legjobbja (Fotó: AFP)

8. Franck Ribéry
228 gólpassz (655 mérkőzés)

„Egyetlen játékos sincs rajta kívül a Bundesligában, aki ilyen ritmusban, ennyire technikásan futballozna, igazi művész” – mondta róla bő tíz éve a német labdarúgás egykori császára, Franz Beckenbauer, s aligha tévedett. A 37 évesen, a Fiorentinában is prímán futballozó francia 12 szezont húzott le a Bayernben, 425 mérkőzésén 182 gólpasszal segítette szeretett klubját. A 2011–2012-es idény volt a csúcsszezon, 21 bajnoki gólpasszát megtoldotta öttel a Bajnokok Ligájában, a Chelsea elleni fináléban épp nem sikerült neki, hanem a következő év döntője a Dortmund ellen kárpótolta.

Thomas Müller nagyszerű idényt fut(ott) Fotó: AFP)
Thomas Müller nagyszerű idényt fut(ott) Fotó: AFP)

9. Thomas Müller
224 gólpassz (667 mérkőzés)

Thomas Müller 30-on túl karrierje egyik legpompásabb szezonját futja, pedig a Bayern saját nevelésű támadójának korábban is volt néhány pazar idénye. 21 Bundesliga-gólpasszig azonban soha korábban nem jutott, nem is lehetett megverni. A liga képzeletbeli ezüstérmese Jadon Sancho lett (16 assziszttal), őt az ugyancsak dortmundi Thorgan Hazard, illetve a lipcsei Christopher Nkunku követte 13-13 kiszolgálással. Müller és müncheni társai a június végén véget ért bajnoki pontvadászattal nem fejezték be azonban az idényt, a Bajnokok Ligájában a formalitásnak tűnő Chelsea elleni visszavágón hangolódhatnak a Barcelona vagy a Napoli elleni negyeddöntőre.

Arsavin is bejutott a legjobb 10 közé (Fotó: AFP)
Arsavin is bejutott a legjobb 10 közé (Fotó: AFP)

10. Andrej Arsavin
201 gólpassz (700 mérkőzés)

A bő kétszáz gólpasszból majd' félszázat az Arsenal futballistájaként osztott ki Andrej Arsavin, a három teljes, illetve a két fél szezonjából középtájon, a 2010–2011-es idényben volt leginkább elemében, akkor a Premier League-ben 12 assziszttal (és hat góllal) tűnt ki. Leginkább persze 2009 áprilisában az Anfielden, amikor az ő négy góljával ért el 4–4-es döntetlent az Arsenal a Liverpool ellen. Ha sokan még nagyobb karriert vizionáltak is neki az ágyúsok mezében, a klub vagy Arsene Wenger bizonyosan nagy hatással volt az orosz klasszisra, elvégre egyik kisfiának az Arszenyij nevet adta.

A megjelent cikk a Képes Sportban is olvasható! További Képes Sport-os cikkekért kattintson adigitalstand.hu/kepessportoldalra!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik