Argentína: Messi nem mondja le a válogatottságot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.03. 13:02
null
Lionel Messi nem mondja le a válogatottságot (Fotó: AFP)
Nem vonul vissza az argentin labdarúgó-válogatottból az ötszörös aranylabdás Lionel Messi, aki a brazilokkal szemben elveszített Copa América-elődöntő után kijelentette, hogy a továbbiakban is segíteni akarja a nemzeti csapatot.

 

„Egy új csapat kialakulása van a láthatáron” – nyilatkozta a 32 éves futballista, aki reméli, hogy az argentin szurkolók látták, az együttes mennyire sokat tett a sikerért a dél-amerikai kontinensbajnokságon.

„Abban reménykedem, hogy tiszteletet és nem kritikát kapunk majd a drukkereinktől. Békén kellene hagyniuk a csapatot, hogy nyugodtan fejlődhessen” – mondta Messi.

A Barcelona sztárja kijelentette, hogy nagyon jó viszonyban van a többi játékossal, és ha bármilyen módon segíteni tudja a válogatottat, akkor meg is fogja tenni.

„Ez egy kiváló társaság, amely egyre jobb lesz, és ha én csatlakozhatok hozzájuk, akkor itt leszek” – cáfolta a visszavonulásával kapcsolatos pletykákat Messi.

A támadó klubszinten mindent megnyert már a Barcelonával, az argentin válogatottal azonban még egyetlen trófeát sem szerzett. A 2016-os Copa América után lemondta a szereplést a nemzeti csapatban, de aztán a tavalyi, oroszországi világbajnokságon visszatért az együttesbe.

Argentína jövőre Kolumbiával közösen rendez Copa Américát.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
ELŐDÖNTŐ
Brazília–Argentína 2–0
(Gabriel Jesus 19., Firmino 71.)
A MÁSIK ÁGON
csütörtök, 2.30:
Chile–Peru (Tv: Sport1)

46. COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Június 27., Porto Alegre
Gremio Aréna
Brazília–Paraguay 0–0 – 11-esekkel 4–3
Június 28., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
Venezuela–Argentína 0–2
Június 28., Sao Paulo
Corinthians Aréna
Kolumbia–Chile 0–0 – 11-esekkel 4–5
Június 29., Salvador
Itaipava Fonte Nova Aréna
Uruguay–Peru 0–0 – 11-esekkel 4–5
ELŐDÖNTŐ
Július 2., Belo Horizonte
Mineirao Stadion
Brazília–Argentína 2–0
Július 3., Porto Alegre
Gremio Aréna
Chile–Peru x–x
A 3. HELYÉRT
Július 6., Sao Paulo
Corinthians Aréna
Argentína–Chile/Peru x–x
DÖNTŐ
Július 7., Rio de Janeiro
Maracana Stadion
Brazília–Chile/Peru x–x

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik