Anzsi: Eto’o, Busszufa, Tardelli – hová lettek Dzsudzsák régi társai?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.06. 19:06
null
Roberto Carlos az Anzsi fénykorának egyik kulcsfigurája volt (Fotó: AFP)
Hét és fél évvel ezelőtt az egész világ megismerte a dagesztáni Anzsi Mahacskala nevét. Szulejman Kerimov milliárdos rengeteg pénzt öntött a csapatba, amely két évig sztároktól hemzsegett, s egy ideig ott volt a magyar Dzsudzsák Balázs is. Az Európa-liga nyolcaddöntőjéig jutó csapat tulajdonosának két év kellett, hogy rádöbbenjen, ebből nem lesz BL-győzelem, és szélnek eresztette a csapatát. De hol vannak most az Anzsi egykori sztárjai?

A nyári átigazolási szezon lezárultával több lista is megjelent szabadon igazolható labdarúgókról, akiket a szabályok szerint még most is szerződtetni lehet, és segítségére is lehetnek akár topligás csapatoknak is. Ezeknek a listáknak állandó szereplője Dzsudzsák Balázs, aki az emírségekbeli al-Vahdától való távozása óta nem talált magának klubot.

Pedig ajánlották már a Premier League-be és a német csapatoknak is, tárgyalt a Vidivel, s a minap feltűnt a mértékadó Transfermarkt összeállításában. A szaklap a szabadon igazolható játékosok álomcsapatát rakta össze értékük szerint, s a 3.5 millió euróra taksált magyarnál csupán két drágábban tüntettek fel: a francia Samir Nasrit (6 millió euró) és a mali Bakari Sakót (5 millió euró).

Dzsudzsák neve a minap egy másik összeállításban is előkerült: a GiveMeSport internetes szaklap az orosz Anzsi Mahacskala 2011 és 2013 közötti őrült költekezése során szerződtetett játékosait szedte össze, köztük a magyar válogatott korábbi csapatkapitányát.

Roberto Carlos és Willian, az Anzsi két leghíresebb brazilja (Fotó: AFP)
Roberto Carlos és Willian, az Anzsi két leghíresebb brazilja (Fotó: AFP)

Az 1991-ben megalapított klub Szulejman Kerimov elnöksége idején ért fel a csúcsra. Az energiaszektorban befektető, aranybánya-tulajdonos milliárdos 2011 januárjában vásárolta meg a klubot, azzal az ígérettel, hogy évente akár 200-250 millió eurót költ játékosokra és stadionfejlesztésre. Ekkor kezdődött a nagy költekezés, amely 2013 nyaráig tartott.

Egy szép estén aztán rájött a tulajdonos, hogy ebből nem lesz BL-győzelem (a csúcs a 2012–2013-as szezonban elért bajnoki bronzérem volt, a csapat két Európa-liga-nyolcaddöntőt tud még felmutatni), még 2013 nyarán az összes játékosát átadólistára tette, s 2016-ban el is adta a klubot.

A kétéves költekezés során tucatnyi világsztár érkezett az Anzsihoz – velük mi lett?

Dzsudzsák Balázs (magyar, szélső)

Dzsudzsák Balázs csak nyolc meccset 
játszott az Anzsiban (Fotó: NS-archív)
Dzsudzsák Balázs csak nyolc meccset játszott az Anzsiban (Fotó: NS-archív)

Dzsudzsák 2011 júniusában szerződött a holland PSV-től az Anzsihoz, amely 14.5 millió eurót fizetett érte. Dzsudzsák nagy előrelépésnek nevezte az átigazolást, és nagyon várta, hogy többek között Roberto Carlos csapattársa legyen. Végül azonban csak nyolc meccsen lépett pályára az edzéseit Moszkvában tartó, a hazai meccseit az 1600 kilométerre lévő, dagesztáni Mahacskalában játszó klubban, többnyire csereként, mielőtt kulcscsonttörése miatt véget ért a szezonja, majd 2012 nyarán 19 millió euróért megvette őt a Dinamo Moszkva.

„Dzsudzsák nagy név Magyarországon, s nem kisebb klubból szerződtették, mint a holland PSV, de az Anzsi vele mellényúlt. Csupán nyolcszor lépett pályára, mielőtt továbbállt" – írta Dzsudzsákról a GiveMeSport.

Az összeállításból kiderül, nem egy játékos követte őt a Dinamo Moszkvához, sőt az arab futballvilág is meglepően sok korábbi Anzsi-játékosnak adott játéklehetőséget.

Roberto Carlos (brazil, védő)

A Real Madriddal 2002-ben BL-t nyerő brazil szerződése lejárt a Corinthiansnál, nem kellett fizetnie érte az Anzsinak. 37 évesen került a klubhoz, s bár már nem hozta csúcsformáját, a nevét emlegetve több sztárt is oda lehetett csábítani. Roberto Carlos 25 meccsen játszott az Anzsiban, négy gólt szerzett, a 38. születésnapjára egy másfél millió eurós Bugattit kapott Kerimovtól. Átmenetileg edző is volt, s a klub vezetőségében is szerepet kapott. 2015-ben még játszott Indiában, mielőtt végleg visszavonult.

Mubarak Busszufa (marokkói, támadó)

A belga élvonal legjobb játékosa lett az Anderlechtnél, amely 2011 márciusában, az orosz átigazolási időszak utolsó pillanataiban 7.5 millió euróért adta el az Anzsinak. Busszufa két év alatt 87 meccsen lépett pályára, 13 gólt szerzett, mielőtt a Lokomotiv Moszkvához igazolt. A most 34 éves támadó most az emírségekbeli al-Dzsazirában játszik.

Busszufa két év alatt 87 meccsen 13 gólt szerzett (Fotó: AFP)
Busszufa két év alatt 87 meccsen 13 gólt szerzett (Fotó: AFP)

Diego Tardelli (brazil, csatár)

A most 33 éves csatár Ronaldinhóval együtt játszott az Atlético Mineiróban, mielőtt 2011 márciusában ötmillió euró ellenében az Anzsihoz szerződött, amely négy évre szóló, 7.5 millió eurós szerződést kötött vele. Végül azonban csak 14 meccsen lépett pályára, egyszer sem talált a kapuba, 2012-ben Katarba szerződött, most a kínai Sandong Luneng légiósa.

Jucilei (brazil, középpályás)

A 30 éves brazilt 10 millió euróért vette meg az Anzsi a Corinthianstól 2011-ben. Ő húzta a legtovább, a klub 2014-es kieséséig a csapat tagja volt. Ekkor szerződött az al-Dzsazirához, amelytől a kínai Sandong Lunengben csatlakozott Tardellihez. Ma már a Sao Paulo játékosa.

Samuel Eto'o (kameruni, csatár)

Az Anzsi legnagyobb vétele. 25 millió eurót fizettek érte az Internek 2011 augusztusában, évi 20 millió eurójával a világ legjobban fizetett labdarúgója lett. Meg is volt a lelkesedése, igazi vezér volt, csapatkapitány lett, 73 meccsen 36 gólt szerzett. A kaland két évig tartott, 2013 augusztusában az Anzsi nagy kiárusítása során a Chelsea-hez szerződött. A 37 éves Eto'o jelenleg a Qatar SC-ben játszik.

Samuel Eto’o a világ legjobban fizetett labdarúgója volt az Anzsinál – tisztelték is a többiek (Fotó: AFP)
Samuel Eto’o a világ legjobban fizetett labdarúgója volt az Anzsinál – tisztelték is a többiek (Fotó: AFP)

Juri Zsirkov (orosz, balszélső)

Az első orosz, akiért Kerimov bankot robbantott. Jó barátja, a Chelsea-t birtokló Roman Abramovics 14 millió euróért adta el neki Zsirkovot, aki két szezonon át a bal szélről szervezte a csapat játékát. 2013 augusztusában többedmagával került át a Dinamóhoz, s lett ismét Dzsudzsák klubtársa. A 35 éves játékos most a Zenit profija, a válogatottól a vb-n búcsúzott el.

Christopher Samba (francia, védő)

Már Guus Hiddink irányítása alatt, 2012 februárjában 12 millió euróért vették meg a Blackburntől, de a rasszista támadások miatt 12 millió euróért egy időre visszament Angliába a QPR-hez, ahonnan fél év elteltével 12 millió euróért újra Dagesztánba került. Két, rövid anzsis időszakában 32 meccsen négy gólt szerzett. Tavasszal 34 évesen az Aston Villából vonult vissza.

Lassana Diarra (francia, középpályás)

A Real Madridnál kevés lehetőséghez jutó védekező középpályás ötmillió euró ellenében került az Anzsihoz 2012 nyarán. Eto'o beszélte rá a váltásra, de négyéves szerződése ellenére csak egy idényt töltött Mahacskalában. A 2013-as kiárusítás során a Lokomotiv Moszkvához került, s csodák csodájára később ő is megfordult az Emírségekben. A 33 éves játékos most a PSG keretének tagja.

Lassana Diarra most a PSG keretének tagja (Fotó: AFP)
Lassana Diarra most a PSG keretének tagja (Fotó: AFP)

Lacina Traoré (elefántcsontparti, csatár)

Kolozsváron is játszott, 2012-ben a Kubany Krasznodartól vették meg 18 millió euróért. Másfél év alatt 19 gólt szerzett, de 2014 januárjában 14 millióért megvette a Monaco. A 28 éves játékos monacói szerződése lejárt, Dzsudzsákhoz hasonlóan ő is ott szerepel a Transfermarkt szabadügynök-álomcsapatában. Talán az Emírségekben talál csapatot.

Alekszandr Kokorin (orosz, támadó)

2013 nyarán 19 millió eurót fizetett az Anzsi Kokorinért a Dinamo Moszkvának, akinek története dióhéjba foglalja az egész Kerimov-érát. A ma is csak 27 éves támadó alig barátkozott meg a gondolattal, hogy az Anzsi játékosa lesz, a tulajdonos átadólistára tette a teljes keretét. Kokorin (Zsirkovval és Igor Gyenyiszovval egy „csomagban") még azelőtt a Dinamóhoz szerződött, hogy magára húzta volna a sárgák mezét. Most a Zenit játékosa, a vb-ről térdszalagszakadás miatt lemaradt.

Roberto Carlos és Willian, az Anzsi két leghíresebb brazilja (Fotó: AFP)
Roberto Carlos és Willian, az Anzsi két leghíresebb brazilja (Fotó: AFP)

 

Willian (brazil, középpályás)

A brazilért 35 millió eurót fizetett az Anzsi a Sahtar Donecknek 2013 januárjában. Első meccsén megsérült, tucatnyi meccset játszott csak az Anzsiban, mielőtt 2013 nyarán 35 millióért a Chelsea-hez szerződött – a 30 éves brazil még ma is a londoniak játékosa.

Igor Gyenyiszov (orosz, középpályás)

Hasonló a története, mint Kokorinnak, de a Zenittől 15 millió euróért megvett védekező középpályás három meccsen pályára lépett, mielőtt a Dinamóhoz került. A moszkvaiaknál úgy összeveszett Sztanyiszlav Csercseszovval, hogy a szakember szövetségi kapitányként be sem hívta a vb-keretbe.

Az Anzsi a 2013–2014-es szezonban kiesett az orosz élvonalból, de utána azonnal visszajutott. Visszafogott költségvetésű csapatként, sztárok nélkül most is a Premjer-Ligában szerepel, az elmúlt három idényben a 13., a 12., majd a 14. lett.

Szulejman Kerimov mahacskalai futballálma nem valósult meg (Fotó: AFP)
Szulejman Kerimov mahacskalai futballálma nem valósult meg (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik