Azért nem mindegy, ki tanítja az embert… (Nyilasi Tibor az Austria Wien fiataljaival, 1987. Fotók: AFP)


BARCELONA HELYETT BÉCSBE ÁLLT A NYÍL
Nyilasi Tibor – FC Barcelona, 1982

Még Magyarországon futballozott Détári Lajos, amikor felkeltette az FC Barcelona érdeklődését (erről még írunk majd bővebben), és szintén nem városi legenda, hanem tény, hogy 1982 tavaszán a megsérült Bernd Schuster helyére a katalán óriás a ferencvárosi Nyilasi Tibort szemelte ki.

Az akkori magyar sportvezetőség azonban a közeledő világbajnokságra hivatkozva megtorpedózta a barcelonaiak tervét, akik egymillió dollárt fizettek volna – fél évért! A legendás menedzser, Östreicher Emil minden lepapírozott a katalán elnökkel, Josep Lluís Núnezzel, a szerződés meg is érkezett a Magyar Labdarúgó-szövetség székházába – és ezzel elült az ügy.

 AJÁNLÓ
 Nyilasi Tibor a Barca-ajánlatról, Irapuatóról, Dárdairól és egy bécsi kerti csapról

„Valamilyen főmuftinak csíphette a szemét, pedig Emil bácsi mindent előkészített, a repülőjegy is megvolt, csak az engedély hiányzott. Sohasem kaptam meg” – merengett el később a kis magyar pecsét-aláírás-történelmen Nyilasi.

Később több jó ajánlat közül is válogathatott a magyar kiválóság, hívta például a bombaerős Girondins Bordeaux is, azonban „Nyíl” szakmai és egyéb okokból nem vágott bele a nagy ugrásba, ezért igazolt „csak” az akkoriban amúgy nem is rossz Austria Wienhez. Alig 300 ezer akkori dollárért, 15 millió forintért, majd még kétszer meghosszabbították kölcsönszerződését. Csak a viszonyítás kedvéért: Nyilasi havi alapfizetése a Fradinál nem volt kétezer forint…

„Mehettem volna a Valenciához, az Anderlechthez, az Arisz Szalonikihez, sőt a lisszaboni Sportinghoz is. A legszimpatikusabbnak azonban az Austria ajánlata tűnt. Hogy miért? Mert az osztrák klub bankgaranciát adott a pénzre, ami biztonságérzetet jelentett számomra. Egyébként az Arisznál többet kerestem volna…” – világította meg döntésének hátterét később Nyilasi.

„Még a Szocreállal volt egy meccsünk az Úttörőstadionban, ahol egy fiatal, magas szélső zsonglőrködött velem szemben. Nem voltam túl jó futballista, de mindig hoztam a formámat, sok gólt nem lőttek rólam, ám ennek a gyereknek sikerült fejelnie egyet, nem bírtam vele, na, ez volt a Nyilasi Tibi. Albert Józsi bácsi volt a Vasas edzője, mondtam, nézzék meg, mert ez nem akárki. Kimentek, megnézték, azzal jöttek vissza, hogy semmi különös. Aztán a Fradi leigazolta” – mesélte később a megrögzött amatőr futballista Moldova György.

Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya kelenföldi lakása ablakából kinézve figyelt fel a téren játszadozó fiatalok közül Nyilasira, kutyasétáltatás után kézen fogta, és elvitte az akkor NB I-es Egyetértéshez, ahol együtt edzhetett a felnőttekkel. Valamiért a 15 esztendős „Nyíl” nem írt alá, így amikor észrevette őt a Fradi ifiedzője, Kertész János, máris vitte az Üllői útra.

Az engedély híján nem írhatott Albert Flórián futballtörténelmet a Flamengónál: a zseni 1967-es vendégjátéka után a klub minden követ megmozgatott, hogy (érzésünk szerint a disszidálásra való felkérés után) hivatalosan megtarthassák a Császárt, de az MLSZ-től kosarat kapott, sőt magára az utazásra is eleve azért kerülhetett sor, mert a brazil egyesület képviselője, Fernardo Viera Budapestre utazott, hogy leigazolja Albertet.

Aki feleségét magával vihette Brazíliába, de a magyar szervek a biztonság kedvéért azért azt nem engedték meg neki, hogy a kislányuk is velük tartson…

Blohin és a Dózsa: majdnem, majdnem…


Még a nagy szovjet csillag, az aranylabdás Oleg Blohin sem kapott engedélyt a távozásra az illetékes sportbizottságtól, pedig hívta 1975-ben a Bayern München, majd a fénykorát élő St.-Étienne hiába hivatkozott arra, hogy a város erősen munkás jellegű, még az alpolgármester is kommunista.

Csábította Blohint a neki havi 300 rubeles (ez jó ezer dollár volt akkor) fizetést, feleségének vezetői állást kínáló Újpesti Dózsa is, de a játékos szerint soha nem akarta ezt a transzfert egyszerre ő, a magyar klub és a Dinamo Kijev is – 1988-ban aztán az osztrák másodosztályba mehetett csak, a Vorwärts Steyrhez. 

Hasonló nagy vesztes a szintén volt Kijev-menő Leonyid Burjak, akiért 1981-ben a Real Madrid hivatalos ajánlatot tett, de a keményszívű szovjet politikusok természetesen nemet mondtak. Hét év múlva szegény középpályás egy finn kiscsapattal vigasztalódhatott (volna, ha tud).

Máshol sem volt könnyebb: 1975-ben a Dinamo Bucuresti nem engedhette el Mircea Lucescut az FC Bruges-höz a helyi szövetség vétója miatt. A nyolcvanas évek legvégén már más volt a helyzet, de Rácz László például simán visszautasította a fénykorát élő Rangers hívását – egy rövidke espanyolos kaland miatt.  

Jó kis kettős lett volna…

BARCA-IKON A REALBAN? MIÉRT IS NE?
Carles Puyol – Real Madrid, 2002, 2004

Akár hiszik, akár nem, a sokak által a Barca-klubcímerbe is beapplikáltatni kívánt Puyol kétszer is nagyon-nagyon közel állt ahhoz, hogy elhagyja szeretett Barcelonáját – talán azért is, mert ott nem mindig hálálták és fizették meg szolgálatait.

„Még a 2002-es ázsiai világbajnokság közben történt, hogy Puyol beszélt Hierróval arról, hogy a Realhoz igazolna. Hierro szólt is sportigazgatójának, Valdanónak, de az argentin azt mondta, hogy nem éri meg Puyol, hogy kifizessék érte a huszonnégy millió eurós kivásárlási árat” – nyilatkozta egy ügynök, Zoran Vekics, akinek szavahihetőségét az adja, hogy több Real-ásznak is dolgozott, többek között Hierrónak is.

Két év múlva eurócentre ugyanennyit fizettek a madridiak Walter Samuelért, és néhány millióval kevesebbet Jonathan Woodgate-ért, holott az első számú kiszemelt Ricardo Carvalho volt, csakhogy érte sokat kért a Porto – és ekkor került szóba ismét Puyol.

José Antonio Camacho, aki a 2002-es vb-n a spanyolok szövetségi kapitánya volt, mindent elkövetett Puyol megszerzéséért, és most a Real is komolyan gondolta: a bekknek évi tízmillió eurós bért ígért a madridi egylet, és az üzlet érdekében kész volt feláldozni a Samuel Eto’o játékjogában lévő ötven százalékos részesedését is!

A Barca-elnök Joan Laporta megerősítette az ajánlatot, de gyorsan köszönetet mondott Puyolnak, hogy nem távozott – maga a játékos évek múlva azonban bevallotta, hogy maga Laporta győzködte őt, hogy fogadja el a madridi ajánlatot, mert anyagilag nagyon rossz helyzetben volt a Barca…

Puyolban azonban győzött a klubhűség, végül hosszabbított – a hálás klubvezetőség cserébe évi 800 ezer eurós fizetését megháromszorozta!

Eto'o végül a Barcához került – és hogy a történet kerek legyen, éppen 24 millió eurót fizettek érte.

„Ha az anyagiak érdekelnének, már Angliában lennék” – zárta le gyorsan az ügyet Puyol.

Eto’ót nem sok választotta el egyébként attól, hogy a Valencia játékosa legyen akkor, olyannyira, hogy komoly lapok már kész tényként írtak erről (felsorolva a többi kérőt is: Liverpool, Manchester United, Marseille, Lyon, Parma), de a valenciai klub vezetői az uruguayi szélső, az ingyen megszerezhető Fabián Canobbio mellett tették le a garast.

„Egy heverőt kértem, erre kaptam helyette egy lámpást” – foglalta össze frappánsan a Valencia akkori mestere, Rafael Benítez. A vezetők mellett is szóljunk azért: Eto'o korábban többször is komolyan összezördült a Valencia alapembereivel.

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK! 

AJÁNLÓ
Bergkamp, az meg ki? Kinek kell egy Rúgdalabdát Karlosz? 
Gullit ingyen sem kellett, Maradona inkább katona lett, nem a Juventusé
A Bayern elleni csodagól szerzője hiába villogott a Bayern mezében 
A Real-csatár megvétele ellen az utcán tüntettek a Barca szurkolói 
A szexbomba világbajnok védőt hozott a Fiorentinának
Tűzoltóautóval fogták a Milan-csatárt, akit végül a Juve ajándékozott el  
Nem adott kölcsön a Ferencváros a csatárnak, mérgében eligazolt