Albánia: erőszak miatt sztrájkolnak a játékvezetők

Vágólapra másolva!
2019.03.07. 11:57
Az albán játékvezetők sztrájkba léptek azt követően, hogy egyik társukat bántalmazták az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában.

A bírók szervezete csütörtöki közleményében kifejtette, addig nem hajlandóak közreműködni a bajnoki összecsapásokon, amíg nem garantálják számukra a megfelelő biztonságot. Hozzátették: kudarcot vallott a kluboknak az a kísérlete, hogy magánvállalkozások biztosítsák a rendet a mérkőzéseken. A szervezet azt akarja elérni, hogy a stadionokban a rendőrség vegye vissza ezt a feladatot.

Az élvonalban sereghajtó FK Kamza néhány vezetője és szurkolója a vasárnapi bajnoki mérkőzésen berohant a pályára és megverte Eldorjan Hamiti játékvezetőt, mert a vendég KF Laci a találkozó utolsó percében büntetőből egyenlített (1–1).

Válaszul az albán szövetség szerdán kizárta a bajnokságból az FK Kamzát, amely a következő szezonban csak a harmadosztályban szerepelhet. A klubnak egymillió albán lek (235 ezer forint) büntetést is be kell fizetnie, illetve három tisztviselőjét három évre eltiltották a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik