Ajax: „De Ligtnek a Manchester Cityben a helye”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.03. 16:30
null
Továbbra is kérdéses, hol köt ki De Ligt, az Ajax szupertehetsége (Fotó: AFP)
Louis van Gaal, a Manchester United korábbi edzője szerint Matthijs de Ligtnek, az Ajax 19 éves csapatkapitányának a Manchester Citybe kellene igazolni a nyár folyamán.

 

Az Ajax tehetségét több csapattal is szóba hozták, miután fantasztikus idényen van túl a holland bajnokkal. Néhány hónappal ezelőtt az FC Barcelona tűnt a befutónak, azóta viszont több klub érdeklődéséről is hallani lehetett.

A fiatal középhátvéd korábban elmondta, még nem tudja, hol folytatja karrierjét, azonban az MU és a Barca egykori menedzsere, Louis Van Gaal elárulta, De Ligtnek a Manchester Citybe kellene mennie.

„Azt gondolom, hogy a Barca vagy a Manchester City tenne jót a karrierjének” – mondta Van Gaal a Fox Sportsnak.

„De Ligt a katalánokkal is jól járhat, mivel kevés a minőségi belső védő a Barcánál, de azt gondolom, hogy a Citybe jobban beleillene. Ha a helyében lennék, én Guardiolát választanám Messi helyett” – folytatta a holland szakember.

Van Gaal megszólalt Frenkie de Jonggal kapcsolatban is, aki 75 millió euróért cserébe folytatja pályafutását a Camp Nouban.

„Szerintem nehéz lesz neki az elején, mivel más szerepkör vár rá, ráadásul nagyon jó játékosok vannak a középpályán. A legfontosabb, hogy mindig olyan csapatot válasszon egy játékos, amelybe beleillik, ez pedig nem mindig az FC Barcelona” – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik