Ahogy mi megéltük: „Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Moszkva, 2018. július 15., délelőtt 10 óra. Eljött a nagy nap, a világbajnokság döntője. A közeli metrómegállóból özönlenek a szurkolók a Luzsnyiki Stadionhoz, a kapukat csak araszolva lehet megközelíteni. A mérkőzés ugyan csak 19 órakor kezdődik, de már francia és horvát mezes drukkerek töltik meg a környéket. No, meg a házigazdák: az orosz szurkolók a döntőre is a szbornaja mezében érkeztek, és a meccs alatt önmaguk szórakoztatására többször rázendítettek a „Rosszija” rigmusra.

A tudósítók a szurkolókhoz hasonlóan már órákkal a kezdés előtt a sajtószobában sürögtek-forogtak, hiszen a felvezetés legalább annyira fontos, mint maga a mérkőzés. Így gondolta ezt a mexikói rádió két riportere is, akik a várakozás feszültségét emelkedett hangnemben (konkrétan ordítozva) vezették le – néhány perccel később a biztonsági személyzet intette csöndre őket, mindenki nagy örömére.

Egy világbajnoki döntő mindig különleges, pláne, ha megadatik valakinek, hogy a helyszínen tekintheti meg – a munka ilyenkor édes teher. A francia válogatott ellentmondást nem tűrő játékkal 4–2-re legyőzte a három hosszabbításos párharc után fizikailag kikészült Horvátországot. A viharfelhők gyülekeztek már a döntő alatt, s az éremátadásra már szakadó esőben került sor. Teljes volt a katarzis, senkit sem zavart az égi áldás. Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gianni Infantino FIFA-elnök villámgyorsan kapott egy-egy esernyőt, azt a fejük fölé tartó önkéntessel…

A buli a sajtótájékoztatón folytatódott: a friss világbajnok szövetségi kapitány, Didier Deschamps épp az első újságírói kérdést válaszolta meg, amikor játékosai benyitottak a terembe, és elkezdték vízzel és pezsgővel locsolni. Paul Pogba és friss világbajnok csapattársai az asztalon táncoltak közben, és azt énekelték, hogy „összetörünk mindent”. Egy-két mikrofon és pohár lett csak az áldozat szerencsére, de ez most senkit sem érdekelt.

Nem sokkal éjfél előtt a stadion környékén örömittas francia szurkolók énekeltek, mi pedig egy korsó sörrel zártuk küldetésünket – persze szigorúan alkoholmentessel, hiszen a FIFA előírásai szerint a stadionokban csak ilyet lehet kapni. A franciákéhoz hasonlóan a mi örömünk is teljes lett: vége lett a világbajnokságnak, a közel öt hétig tartó, rendkívül fárasztó oroszországi küldetést sikerrel zártuk.

Bármikor újrakezdeném…

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”