Afrika-kupa: Szenegál öngóllal, Algéria Mahrez bombagóljával döntős

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.14. 23:00
null
A szenegáliak győztes góljának pillanata (Fotók: AFP)
Sokáig gól nélküli, mégis fordulatos mérkőzésen Szenegál hosszabbítás után 1–0-ra legyőzte Tunéziát a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája elődöntőjében, így 17 év után ismét bejutott a fináléba. Algéria 1990 után jutott be újfent a döntőbe, Rijad Mahrezék – a Manchester City sztárjának 95. percben rúgott szabadrúgásgóljával – Nigériát győzték le 2–1-re.

SZENEGÁL–TUNÉZIA

Szenegál és Tunézia az előző, 2017-es Afrika-kupán is összecsapott egymással, akkor Sadio Manéék 2–0-ra nyertek, de később mindkét csapat továbbjutott a csoportkörből. Most csak az egyik csapat maradhatott talpon – legalábbis ami a döntőért zajló harcot illeti.

Az első félidőben a szenegáliak futballoztak veszélyesebben, sőt M'Baye Niang még a kapufát is eltalálta, Tunézia azonban a szünet után feljavult, és a 75. percben Kalidou Koulibaly kezezése miatt tizenegyeshez jutott. Ráadásul a Napoli középhátvédje sárga lapot is kapott, így kihagyni kényszerül – mint később kiderült – a döntőt. A büntetőt Ferdzsani Szasszi lőtte, rém gyengén a kapus kezébe. Maradt a 0–0.

Öt perccel később a másik oldalon ítélt tizenegyest az etióp játékvezető, Henri Saivet jobban és erősebben lőtte el a labdát, mint Szasszi, de nem elég jól ahhoz, hogy a tunéziai kaput védő Muez Hasszen ne tudja bravúrral kivédeni.

Hosszabbítás. A felek legutóbbi hat ANK-mérkőzéséből a negyedik végződött döntetlenre.

A ráadásban a szenegáliak nagyon szerencsés – avagy a másik szemszögből nézve roppant szerencsétlen – góllal megszerezték a vezetést: a 100. percben Mané szabadrúgása után a kapujából kimozduló Hasszen ráütötte a labdát védőjére, Dylan Bronnra, akiről a kapuba pattant a labda. 1–0

A tunéziaiak ezt követően mindent egy lapra feltéve mentek előre az egyenlítésért, és a 114. percben újabb tizenegyest kaptak. Amihez már neki is készülődtek, amikor az etióp bíró jelezte, visszanézi videón az esetet. A labda valóban rápattant a szenegáli védő kezére, de a játékvezető mégis visszavonta ítéletét.

Újabb fordulatot már nem tartogatott a meccs, Szenegál 2002 után ismét döntős az Afrika-kupán, amelyet még sohasem nyert meg (az a második hely a legjobb eredménye).

A mérkőzés összefoglalója

ALGÉRIA–NIGÉRIA

1980-as ANK, a helyszín Nigéria: a döntőben Nigéria–Algéria 3–0.
1990-es ANK, a helyszín Algéria: a döntőben Algéria–Nigéria 1–0.

A két válogatott útja ezúttal az elődöntőben keresztezte egymást, akárcsak 1988-ban, amikor Nigéria tizenegyespárbajban 9–8-ra legyőzte az észak-afrikaiakat. Nem sok választott el minket attól, hogy a felek idei csatája is hosszabbításba torkolljon, hiszen William Troost-Ekong öngólját, valamint Odion Ighalo videózás után megítélt tizenegyesből szerzett találatát követően a rendes játékidő utolsó percében 1–1-re állt a mérkőzés.

A négyperces ráadást azonban nagyon megnyomták az algériaiak, akik előbb Iszmael Bennaszer révén bődületes kapufát lőttek, majd a 94. percben szabadrúgáshoz jutottak, amelyből egy perccel később Rijad Mahrez a kapu jobb oldalába csavart. 2–1

Mahrez óriási gólt lőtt
Mahrez óriási gólt lőtt

Az idei Afrika-kupa döntőjét tehát Szenegál és Algéria vívja, két olyan nemzet, amely a csoportkörben is összecsapott már egymással: június 27-én az algériaiak 1–0-ra nyertek.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, EGYIPTOM
ELŐDÖNTŐ
Szenegál–Tunézia 1–0
(Bronn 100. – öngól) – hosszabbítás után
Algéria–Nigéria 2–1
(Troost-Ekong 40. – öngól, Mahrez 95., ill. Ighalo 72. – 11-esből)

A 3. HELYÉRT
Július 17. (szerda), 21.00:
Tunézia–Nigéria

DÖNTŐ
Július 19. (péntek), 21.00:
Szenegál–Algéria

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik