A szakma csúcsa – Szöllősi György jegyzete

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2019.08.05. 22:48
Tippmixtitkok kamrája: a munkahely, ahová csak „kihalásos alapon” lehet bekerülni
Tippmixtitkok kamrája: a munkahely, ahová csak „kihalásos alapon” lehet bekerülni

Diplomás emberek, közgazdászok, matematikusok azok az oddszmesterek, akiknek – lényegében titkos munkatársként – az a feladatuk, hogy meghatározzák a sportesemények fogadási oddszait, vagyis a valódi esélyeket. Ha jól dolgoznak, sok pénzt kereshetnek, mert a reális szorzókkal nagy bevételt hajtanak a fogadóirodának.

Segíti a munkájukat sokféle adat, szoftverek, talán már mesterséges intelligencia is, mégis nélkülözhetetlenek és megbecsült alkalmazottak. Mert bár sokszor halljuk, hogy a profi edző és játékos munkája, díjazása közvetlenül az eredménytől függ, hányszor, de hányszor látjuk, hogy néhány, váratlanul elveszített meccs után hatalmas végkielégítéssel kénytelenek a szurkolók haragjától kísérve elküldeni mégoly neves vezetőedzőket is, vagy csalódottan adnak túl az első adandó alkalommal egy korábban nagy pénzért szerződtetett játékoson. Az oddszmestereket ellenben megbecsülik, a hazai állami fogadási cégnél például csak örökölni lehet az állásokat, derül ki Bodnár Zalán kollégánk hihetetlenül izgalmas riportjából. Számomra ez egyértelművé teszi, hogy bár a topfutballt elvileg a teljesítményhez kötött milliók jellemzik, a sportbizniszben az igazi profik az oddszmesterek, akiknek valóban a bőrére megy a vásár. Akik nem blöffölhetnek, nem színészkedhetnek, nem kereshetnek kifogásokat a pálya talaját, az időjárást vagy a bírói ítéleteket emlegetve, akik nem ígérhetnek meccs előtt, és nem mentegetőzhetnek a lefújás után, akik nem szerződtethetik töretlen optimizmussal a tizedik vagy a huszadik haszontalan légióst, mert az ő díjazásuknál tényleg csak az számít, hogy századszázaléknyi pontossággal sikerült-e meghatározni, milyen mértékű nyereménnyel kell kecsegtetni a fogadókat ahhoz, hogy lelkesen a lehető legtöbb pénzt veszítsék el…

A legjobb futballcsapatok mellett ma már népesebb a szakmai stáb, mint ahány tagú a keret, orvosok, dietetikusok, videoelemzők, masszőrök, pszichológusok tesznek meg mindent, hogy győzzenek a fiúk, de számtalanszor előfordul, hogy ettől még esélyesként sem győznek. A nagy felhajtás pedig – sokszor ez az érzésünk – csak a show-biznisz része, porhintés, színház. Néhány zseniális edzőről már-már elhisszük, de a valóság az, hogy nem született még senki, aki tudná a siker biztos receptjét. Hiába a milliárdos fizetés, a magabiztosság, sokszor bizonyul mindez szemfényvesztésnek, sarlatánságnak.

Az igazi szakemberek, a felkészült, diplomás zsenik közben a lefüggönyözött szobák félhomályában, titokban hozzák meg valódi szakmai döntéseiket, amelyekkel olykor talán még a BL-győzelemért járó gázsinál is nagyobb pénzt kasszíroz a munkaadójuk. És mégsem kérünk tőlük autogramot az utcán, nem szelfizünk velük a stadionokban. Mert nem is tudjuk, hogy kik ők, a gyerekkori barátjuknak sem mondhatják el, valójában mi is a munkájuk…

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek