A Realra volt pénz, a világításra nem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.21. 12:37
null
A szurkolók nem igazán örültek a világítási problémáknak (Action Images)
2.6 millió eurót kapott tízórás tiranai kiruccanásáért a Real Madrid labdarúgócsapata, amely szerda este felkészülési mérkőzést játszott az albán fővárosban a helyi első osztályú Gramozi együttese ellen. A találkozón kisebb botrány alakult ki, amikor nyolcvan percre elment a világítás.

A leggazdagabb albánként emlegetett Rezart Taci olajmágnás hozta tető alá a spanyol királyi gárda tiranai látogatását, amelynek csúcspontja az esti meccs volt. A 15 ezer néző hatalmas örömére a hazaiak szerezték meg a vezetést a találkozó elején, de a vendégek brazil aranylabdás irányítója, Kaká még a szünet előtt egyenlített.

A folytatást kisebb botrány előzte meg, mivel a tiranai Nemzeti Stadionban kialudtak a fények, s csak mintegy nyolcvan perc után sikerült megjavítani a világítást. A felháborodott, és öngyújtók seregét a pályára dobáló szurkolók dühödt kiabálással tiltakoztak, amiért Albánia legmodernebb futballstadionja csaknem egy mérkőzésnyi időre teljes sötétségbe borult. A kényszerszünetet követően lejátszották a második félidőt, amely egy gólt hozott: a Real francia csatára, Karim Benzema tíz perccel a vége előtt talált be az albán csapat kapujába.

A REAL MADRID ALBÁNIAI GYŐZELME
 
  

 

A madridiaknál – kivéve a válogatott kapus Iker Casillast – valamennyi nagy sztár játszott, így a portugál Cristiano Ronaldo és a csapatkapitány Raúl, továbbá Guti és Sergio Ramos is.

Az elnöki díszpáholyban foglalt helyet az albán nagyvállalkozóval egyetemben a spanyol klub elnöke, Florentino Pérez, de megjelent az albán kormány több tagja, s jelen volt Spanyolország tiranai nagykövete is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik