A Leeds kis híján elhalászta az MU elől a legnagyobb walesi ígéretet!

Vágólapra másolva!
2020.01.09. 12:54
null
A World Football Summit egyik kiemelt témája az átigazolási piac változása volt. Többek között az RCD Mallorca vezérigazgatója, Maheta Molengo (balról a második) és a Leeds United sportigazgatója, Victor Orta (mellette) is megosztotta tapasztalatait, gondolatait a résztvevőkkel. (Fotó: rcdmallorca.es)
A 2019-es év újabb rekordot hozott az átigazolási piacon: a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) számításai alapján az öt topligában szereplő csapat összesen 6.6 milliárd eurót, így tíz százalékkal több pénzt költött el új igazolásokra, mint az előző csúcsot jelentő 2017-es esztendőben. Tízéves viszonylatban nézve ez az összeg a négyszeresére emelkedett, és a CIES szerint az infláció is jelentős, csaknem kétszer annyit kell fizetni egy ugyanolyan piaci értéket képviselő játékosért, mint 2010-ben. Az árak emelkedése a kisebb szereplőket is fejlődésre ösztönözte, és egyre többen fektetnek be a játékosmegfigyelő- (scouting-) hálózatokba, valamint a technológiai szoftverekbe, hogy csökkentsék kockázatukat. A madridi World Football Summit konferencián a Leeds United sportigazgatóját és az RCD Mallorca vezérigazgatóját hallgattuk meg arról, hogy hogyan képesek versenyképes csapatot építeni a jóval tehetősebb ellenfelek mellett ezen a gyorsan változó, kompetitív piacon.


A téli átigazolási időszak általában nem kifejezetten a nagy bejelentésektől hangos, a 2019-es évben például a topligás csapatok az átigazolási büdzséjük mindössze 12 százalékát használták fel januárban. A célpontok és a tehetségek figyelése és „puhítása” azonban egész éves folyamat, és sok játékos ekkor adja áldását egy-egy kölcsönadásra vagy meglepőbb váltásra, különösen azokban az években, amikor nyáron valamilyen nagy nemzetközi válogatott torna várható.

Az átigazolási „játszótéren” a nagyok mellett pontosan az ilyen alkalmak adnak lehetőséget a kisebb, emberléptékű büdzsével rendelkező kluboknak is. A spanyol élvonalbeli Mallorca és az angol másodosztályú Leeds ugyan különböző futballkultúrában igyekszik érvényesülni, számos olyan, közös problémával küzd, ami jól szemlélteti a jelenlegi átigazolási piac körülményeit. Gyorsabban kell dönteniük, ugyanakkor kevesebbet hibázhatnak a gazdagabb csapatoknál, hiszen a sikertelen igazolások szélsőséges esetben a klub létét is veszélybe sodorhatják a feszes költségvetés miatt. A játékosmegfigyelők munkája ezért talán még sosem volt olyan fontos, mint a mostani és az előttünk álló időszakban – ebben Maheta Molengo, az RCD Mallorca vezérigazgatója, valamint Victor Orta, a Leeds United sportigazgatója egyetértett a World Football Summit konferencián, és néhány érdekes részletet is elárultak a két klub átigazolási és csapatépítési stratégiájáról.


RCD MALLORCA: MI DOLGOZUNK A LEGALACSONYABB KÖLTSÉGVETÉSSEL A LA LIGÁBAN

Két év alatt két osztályt ugrott a Mallorca, feljutásuk meglepetést jelentett annak ismeretében, hogy tulajdonképpen a második vonal csapatai közül is kifejezetten keveset költöttek erősítésére. Molengo szerint az említett eredmények kulcsa a folyamatosság volt, sok játékost tartottak meg a feljutást kivívó gárdából, akik képesek voltak szintet lépni és versenyképessé válni.

„Az átigazolásokban nekünk nem elsősorban a piaci érték számít, hanem a játékosok profilja, és az, hogy mennyire illeszkednek az edző filozófiájához. Az is fontos, hogy mennyire tudja elfogadni a csapat céljait, és elkötelezetten dolgozni értük. Hiszünk a folyamatosságban, és elemeztük a Leganés, illetve a Girona esetét is, nekik sikerült több évig megragadni az első osztályban. Ők sem alakították át az egész keretet egyik évről a másikra, és mi sem tesszük ezt. Ez az egyik legfontosabb változás, amit az utóbbi években beillesztettünk a klubkultúránkba”– emelte ki Molengo.

LEEDS UNITED: A KOCKÁZAT CSÖKKENTÉSE A JÁTÉKOSMEGFIGYELŐ LEGFONTOSABB FELADATA

A Leeds sportigazgatója, Victor Orta hét évet töltött el Sevillában az átigazolások nagymestere, Monchi mellett, aki tökélyre fejlesztette a „vegyél olcsón, adj el drágán” filozófiát. Monchi ezzel a szemlélettel élcsapatot faragott a Sevillából, és átalakította az egész klub kultúráját. Orta a játékosmegfigyelő-részlegben töltött be jelentős szerepet, a feladata az volt, hogy csökkentse a kockázatokat, és kollégáival helyesen mérje fel a kiszemeltek képességeit és potenciálját.

A CHAMPIONSHIP CSAPATOK KEZÉT KÖTI A SZÖVETSÉG
Az angol másodosztályú, vagyis Championship-csapatok számára érvényben van egy szabályozás (profitability & sustainability rules), amely szerint a három pénzügyi évben összesen maximum 39 millió font veszteséget realizálhatnak, különben szankciókkal sújtja őket a hazai szövetség. A Birmingham City például 9 pontos levonást kapott az előző idényben a pénzügyi szabálytalanságok miatt, ezért ezt a regulációt azóta minden klub nagyon komolyan veszi, és igyekszenek megfelelni neki. A felelős gazdálkodás elősegítése céljából hozott döntés ugyanakkor bizonyos esetekben éppen az ellenkezőjét éri el: a Leeds sportigazgatója kiemelte, hogy ennek hatására sok csapatnak el kellett adnia tehetségeit, legjobbjait. Ezért is rendkívül népszerű lehetőség a kölcsönvétel, hiszen olcsón kell igazolniuk, és így képesek fenntartani rövid és középtávon a versenyképességet. Gond ugyanakkor az is, hogy ha egy csapatról köztudott, hogy anyagi problémái vannak, a játékosait áron árul próbálják megszerezni a szabályozástól kevésbé sújtott klubok, ezért nagyon nehéz kijönni a válságos szituációból, ha egyszer valaki belekerül.

„Alapvetően ugyanazzal a stratégiával dolgozunk, mint a Mallorca, csak ez egyelőre nem ért feljutást. A folyamatosságban mi is hiszünk, a célunkat tavaly már majdnem elértük. Jó igazolásokra nekünk is szükségünk van, de a pénzügyi fair play és a Championshipben érvényes szabályozás behatárolja a lehetőségeinket. Ezért is fontos, hogy megtartsuk legjobbjainkat. Rengeteg ajánlatot kapunk, de ezek nagy részét vissza kell utasítanunk, mert nehezen találnánk ár-érték arányban megfelelő pótlást a távozó játékosok helyére”– emelte ki a beszélgetés során Orta.

A kisebb klubok számára létfontosságú, hogy az értékesített labdarúgó helyére hasonlóan jó játékost szerződtessenek, lehetőleg kevesebb pénzből, ami korántsem egyszerű feladat. Az információ mindenkinek elérhető, a statisztikák, videók, szoftverek rengeteg adatot szolgáltatnak, versenyelőnyt ezzel tehát már nem lehet elérni. Maga a szakértelem értékelődik fel: a jó és rossz igazolás között az dönt, hogy ezeket az információkat a szakemberek hogyan tudják a klubok számára megfelelően kiszűrni, kezelni, értékelni. És ha rátalálnak egy-egy gyöngyszemre, képesnek kell lenni gyorsan dönteni. Amikor Cesc Fabregas tinédzserként átigazolt Angliába, és ott sikeres karriert futott be, az megnövelte a nagyon fiatal játékosok iránti figyelmet és keresletet a nagy klubok részéről is. Őrült verseny folyik az angol és spanyol klubok között, és az utóbbi években ebbe már a németek is beszálltak.

Amikor a nagyobbak is megérkeznek, már veszítettél. Ha nem cselekszel azonnal, a játékos máris más ajánlatát fogadja el. A téli átigazolás utolsó napján maradtunk le Daniel Jamesről, aki akkor még a Swansea-ban játszott. A játékos meggondolta magát, a maradás mellett döntött, majd a nyáron átigazolt a Manchester Unitedhez. Mit tudunk ezzel tenni? Semmit, örülünk, hogy a játékos ilyen nagy klubhoz került, és igyekszünk felfedezni a hozzá hasonló következő tehetséget a piacon, aki elérhető számunkra”– mutatott rá a piac farkastörvényeire Orta a walesi ígéret példáján keresztül.


A Swansea-ban feltűnt tehetség, Daniel James majdnem a Leeds United játékosa lett, az utolsó pillanatban környékezte meg őt a Manchester United (Fotó: Footballleagueworld.co.uk)
A Swansea-ban feltűnt tehetség, Daniel James majdnem a Leeds United játékosa lett, az utolsó pillanatban környékezte meg őt a Manchester United (Fotó: Footballleagueworld.co.uk)

Ez az eset korántsem egyedülálló, a „liftező” kluboknak emellett azzal is meg kell küzdeniük, hogy pénzügyi tervezhetőséget melyik osztályra állítsák be. Molengo szerint a legnagyobb probléma az, hogy nagyon kevés idejük van dönteni, hiszen nem lehet tudni, hogy egy játékos fél év múlva őket választja-e vagy sem.

A Mallorcánál ezzel is megszenvedtünk, hiszen a playoffon keresztül jutottunk fel, ami alaposan belelógott a nyári szünetbe. Így nem tudtunk előre tervezni, és a kiszemelt sem lehetett biztos abban, hogy az élvonalban folytathatjuk jövőre. Nem mindegy, hogy másod- vagy első osztályú klubként közelítesz egy játékoshoz. Most már jobb helyzetben vagyunk, hiszen mindenki látja, hogy nem teljesítünk olyan rosszul az elitben sem. Emellett a kölcsönjátékosainkról sem feledkezhetünk meg. A legnagyobb kérdés persze az volt nekünk is, hogy hogyan tudjuk megtartani a csapat gerincét és egyben felkészülni az első osztály kívánta magasabb szintre” – tette hozzá Molengo.

MIÉRT ILYEN DRÁGÁK A KÖZÉPHÁTVÉDEK?

A beszélgetés során szóba került a hátvédek piaci értékének jelentős növekedése is. Orta szerint ennek oka egészen fiatal korig vezethető vissza. A toptehetségekért folyamatos a küzdelem, de akadnak olyan futballkultúrák, amelyekben csak néhány utánpótláscsapat emelkedik ki, és a többieket, akár az azonos korosztályban lévőket is több góllal, könnyedén győzik le. A fiatal középhátvédek tehát nincsenek komolyan versenyeztetve, nem fejlődik ki bennük a kellő harcosság, azok a tulajdonságok, amelyek a felnőttfutballban nélkülözhetetlenek lennének számukra.

„Virgil van Dijk sem nagy csapatban kezdte, nem is ott nevelkedett. Aitor Karanka például a mai piacon az egyik legkelendőbb portéka lenne, mert nagyon nehéz találni igazán jó középső védőt. Hiány van belőlük, és ezért emelkedett meg az áruk. A nagy klubok ezt kezdik megérteni. Mi is ezért figyeljük a tehetségeket akár az alsóbb osztályokban is. A York U17-ből is igazoltunk egy középhátvédet, mert jó karaktert mutatott, és tovább tudtuk fejleszteni a megfelelő képességeit” – mondta Orta.Azonban azt gondolja, hosszú távonaz egyensúly nem borul fel, és továbbra is a gólszerzés képessége lesz a legértékesebb készség a piacon, azaz a csatárok összességében drágábbak maradnak.

Molengo rámutatott arra, hogy a tizenhatoson belüli játék változatlanul kulcsfontosságú, hiszen általában ott nyerik meg a csapatok a mérkőzést. Ezért értékesebbnek fogják látni az emberek a gólszerző csatárokat vagy az őket ebben megakadályozó védőket, mint a többi pozícióban lévő játékost. A Mallorcát illetően a játékfelfogásból adódóan a szélsőhátvédek szerepe értékelődött fel jelentősen.

„Emlékszem, amikor még játszottam, jobb oldali védőnek azt rakták be, aki a legkevésbé jó játékosnak számított a csapatban. A fontosságuk viszont ma már megkérdőjelezhetetlenné vált. A Getafe is több millió eurót fizetett Cucurella kölcsönvételéért, aki balhátvéd, és több csapat is azzal szenved, hogy ebbe a pozícióba nem tud minőségi játékost szerződtetni. A piac tehát fejlődik, változik. Csatárt például sokkal könnyebb találni manapság, mint minőségi balhátvédet. Ezért ha tudnak valakit ajánlani, kérem, jelezzék!” – jegyezte meg mosolyogva Molengo.

A Real Madrid kölcsönjátékosa, a japán Kubo a Mallorca keretének legértékesebb játékosa (Fotó: en.as.com)
A Real Madrid kölcsönjátékosa, a japán Kubo a Mallorca keretének legértékesebb játékosa (Fotó: en.as.com)

 

EGY JÓ SPORTIGAZGATÓ A MAI PIACON ARANYAT ÉR

A Mallorca vezérigazgatója kiemelte, hogy a megfelelő sportigazgató megtalálása kulcsfontosságú az eredményes szerepléshez. Neki és az edzőnek közösen kell megálmodni azt, hogy milyen stílust képviseljen a csapat a pályán.

„Vezérigazgatóként ehhez én nem értek, de kell egy ember, akinek megvan a kellő tudása ehhez. Az elmúlt évek nagy változása volt, hogy ügynökvezérelt helyett játékosmegfigyelő-vezérelt klubbá váltunk. Rengeteg vezető tart attól, hogy ismeretleneket, még nem kiteljesedett futballistákat igazoljon. De ha ismert játékost igazolsz, és nem jön be, azt hibának fogják értékelni. Ha ismeretlent, és az nem jön be, akkor tulajdonképpen nincs semmi baj. Ezért érdemes kockázatot vállalni: olyan játékosokat találni, akit senki sem ismer, de te felfedezted bennük a lehetőséget– hangsúlyozta Molengo. Ennek is köszönhető, hogy a Mallorca 29 milliós éves költségvetéssel is (ez nem az átigazolásokra fordítható összeg, hanem a teljes büdzsé) a világ egyik legjobb bajnokságában tud szerepelni.

Victor Orta dolga a Leedsnél, hogy a keretet a megfelelő egyensúlyba hozza. Az eredményesség, a játékosok kinevelése és beépítése egyformán elvárás a tulajdonos részéről. Ezt úgy oldják meg, hogy részekre osztják a felnőttcsapat keretét.

Az elsőbe huszonkét játékos tartozik, akiket úgy hívnak: a tizenegy. Ezzel fejezik ki azt, hogy mindenkinek alkalmasnak kell lennie arra, hogy a kezdőcsapatban megfelelően helytálljon. Emellett négy kiemelt, huszonegy éven aluli tehetség edz a felnőttcsapattal, akik az U23-as együttes mellett a felnőtteknél is lehetőséget kaphatnak. Rendszeresen ott vannak a kispadon, így bármikor bevethetők a mérkőzéseken. Ez azért fontos, mert a jó példákon keresztül tudják magukhoz csábítani a tehetségeket. Ha látják, hogy itt nyitottak a fiatalokra, és megfelelő karrierutat vázolnak fel, nagyobb az esélye annak, hogy Leedsbe igazolnak.

„Leif Davis például két éve még a negyedosztályban játszott, az előző szezonban pedig negyvenezer ember előtt a kezdőcsapatban kapott helyet nálunk, az Aston Villa elleni – egyébként győztes – rangadón. Vagy itt van például Ben White esete is, aki a Brightonból jött hozzánk, hiszen érezte, hogy korábbi sikeres kölcsönidőszakai ellenére sem lesz helye a Premier League-ben a bennmaradásért küzdő csapatban. A futball nem tündérmese, mindenki eredménykényszerben dolgozik. Ben tehetséges játékos, de egyszerűen nem mert vele kockáztatni a menedzser, aki minden egyes mérkőzésen az állásával játszik. Nálunk viszont jó helyen van, erősítést jelent a csapatnak – sorolta a példákat Orta.

A negyedosztályú Morecambe csapatában felfedezett 20 éves Leif Davis (balra) a Leeds United egyik legnagyobb tehetsége (Fotó: Tbrfootball.com)
A negyedosztályú Morecambe csapatában felfedezett 20 éves Leif Davis (balra) a Leeds United egyik legnagyobb tehetsége (Fotó: Tbrfootball.com)

A JÁTÉKOSMEGFIGYELŐ-HÁLÓZATOK SZEREPE

Azt is kiemelte, hogy egyik részterület sem képes akkora bevételt és profitot hozni egy futballklubnak, mint a játékosmegfigyelői osztály.

„A Leeds sosem fog akkora bevételt szerezni a marketingből, mint például a Manchester United. Van egy plafon, egy korlát, amit nem lehet átlépni. De ha egy klub befektet a játékosmegfigyelésbe, nagyon sokféle módon tehet szert pénzre. Nem csak azzal, hogy elad és vesz játékosokat. A játékosok által megteremti a klub filozófiáját is, amellyel a szurkolók azonosulhatnak. Egy jó hálózattal az egész klubot megváltoztathatod és eredményesebbé teheted.”

„A klubok hajlamosak alulértékelni a saját országukban felfedezhető tehetségeket”

A Mallorca is felépítette nemzetközi hálózatát, de a munkát a hazai piac megismerésével kezdték. Folyamatosan figyelik az alacsonyabb osztályokat, mert a beilleszkedési kockázatot ezzel tudják csökkenteni. A spanyol játékosoknál nincs nyelvi korlát, hamarabb megértik a játékfilozófiát. „Feltérképeztük a negyed-, harmad- és másodosztályt, és itt kezdtük el keresni azokat a profilú játékosokat, akik nekünk kellettek. Büszkék vagyunk arra, hogy az Eibar elleni első fordulós, egyébként győztes mérkőzésünkön a kezdő tizenegyben kilenc olyan játékos volt, aki a másodosztályból jött. Egy öt és fél millió eurós átigazolási büdzséből nem is igazán telik nekünk többre” – mondta Molengo.

Ezért ahelyett, hogy az egész világot akarnák megismerni, kiválasztják azokat a külföldi piacokat, amelyekben a játék hasonló az edző által elvártakhoz. Ebből a szempontból az olasz másodosztály például kifejezetten érdekes piac számukra, hiszen ott taktikailag fegyelmezett, megfelelően érett és keményen dolgozó játékosokat lehet találni. De tanulnak a jó példákból is, tudják, hogy a balkáni származású játékosok is kifejezetten sikeresek lehetnek a spanyol bajnokságban.

„A filozófiánk, hogy mélységeiben ismerjük Spanyolországot, de legyünk elég bátrak ahhoz is, hogy itt fusson be a következő Hriszto Sztoicskov” – tette hozzá.

A BEILLESZKEDÉS FONTOSSÁGÁRÓL

„Arouna Koné életem egyik legrosszabb befektetése volt”

A fizikai jellemzők közül már szinte minden kiszűrhető az elemzőszoftverek segítségével. A pszichológiai kockázat viszont továbbra is nagy, főként egy fiatal játékosnál. Azt is nagyon nehéz megállapítani, hogy a játékos beilleszkedési ideje vajon meddig tart.

Még a Sevillánál dolgoztam, amikor leigazoltuk Arouna Konét, aki képességeiben abszolút megfelelt az elvárásainknak, valamiért azonban sehogyan sem tudott jó teljesítmény nyújtani nálunk, negyvennyolc meccsen összesen két gólt lőtt. Az egyik évben kölcsönadtuk a Levanténak, amelyben egy bajnoki idény alatt tizenöt gólt szerzett, köztük egyet ellenünk, amivel biztossá vált, hogy nem indulhatunk az Európa-ligában. Ekkor Koné fizetésének negyven százalékát is mi álltuk, ennél rosszabb üzletet nehéz elképzelni” – mondta Orta annak illusztrálására, hogy a főszereplő futballisták is emberek, így a kockázat mindig a labdarúgás része lesz.

Orta a „Bielsa-kártyát” is kijátssza a tárgyalások során. A fiatal tehetségek előszeretettel dolgoznak a jó nevű, tapasztalt mesterrel (Fotó: Eveningpost.uk.co)
Orta a „Bielsa-kártyát” is kijátssza a tárgyalások során. A fiatal tehetségek előszeretettel dolgoznak a jó nevű, tapasztalt mesterrel (Fotó: Eveningpost.uk.co)

S hogy mely piacokra érdemes kitekinteni a kivételes, de a nagyok által még fel nem fedezett tehetségekért?

Orta szerint Dél-Amerikában Argentína és Brazília továbbra is erős, de jó labdarúgók nevelkednek Venezuelában és Ecuadorban is, utóbbi nyerte a legutóbbi U20-as dél-amerikai kontinensbajnokságot. Afrikában pedig Maliban nőtt fel egy új generáció, ahonnan elsősorban a francia piacra érkeznek labdarúgók, de kis szerencsével bárki kifoghat egy-egy gyöngyszemet. Európán belül izgalmasnak véli az északi országokat, amelyekben a szövetségek jó munkát végeznek az utánpótlásban. Ausztria és Svájc pedig abban erős, hogy a balkáni bevándorlókat és tehetségeket képes felszívni, és a jó iskolák miatt ki tudja aknázni a bennük rejlő lehetőségeket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik