A diadalív árnyékában – Szeli Mátyás publicisztikája

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 23:41

A héten véget ért az „őrült” szezon, Európa öt legnagyobb bajnoksága 5.5 milliárd eurót költött a nyáron több száz játékos klubváltására. Ady Endre után szabadon, Párizsba is beszökött az ősz, és – az ismert versnél maradva – Neymar lelkében vélhetően égnek a füstös, furcsa, bús, bíbor „kis rőzse-dalok”, hiszen a hírek szerint a brazil rendkívül zaklatott (megszakad a szívünk…), amiért nem sikerült visszatérnie Barcelonába.

Igazi modern átigazolási történet volt ez, hírekkel, álhírekkel, némi komolytalannak tetsző madridi zavarkeltéssel, szenzációsnak álcázott súlytalan fordulatokkal, de a hetekig tartó huzavona csattanója az volt, hogy épp a lényeg nem történt meg.

Barcelonai szempontból kicsit kínos a történet, hiszen a klub olyan játékos megszerzésén görcsölt, aki két évvel ezelőtt korántsem könnyek között távozott. Azt sem igazából tudjuk, ki és miért ragaszkodott Neymar átigazolásához; bármennyire is jó futballistáról van szó, szakmai szempontokat nemigen hallottunk, legfeljebb azt, hogy „a barcelonai öltöző” örülne visszatérésének. Eközben néhány barcelonai szurkoló még mindig pénzéhes árulóként tekint rá, és még a klubvezetőség sem tartotta egyhangúlag jó ötletnek a szerződtetését.

Érkezése bizonyos szempontból persze tökéletesen illeszkedett volna Josep Maria Bartomeu klubelnök játékospolitikájába, amely nem mindig tűnik észszerűnek, „galaktikusnak” annál inkább.
Nemegyszer rebesgették, hogy a főnökök olyan játékosokat is szerződtetnek, akikre nincs is feltétlenül szüksége a szakmai stábnak – Malcomra még emlékszik valaki? –, miközben az akadémisták nagy számban hagyják el az együttest, mert látják, hogy legfeljebb időlegesen, például egy nagyobb sérüléshullám esetén kaphatnak játéklehetőséget.

Luis Suárez, Lionel Messi és a nyáron 120 millió euróért szerződtetett Antoine Griezmann mellé szerintünk nem feltétlenül lett volna szükség Neymarra, főleg annak fényében, hogy még a francia futballista kapcsán is nagyon sok volt a találgatás, hogyan illeszkedik a legjobban a kezdőcsapatba, ráadásul szerződtetéséhez még hitelt is fel kellett vennie a klubnak.

Azt se feledjük, ilyen volumenű átigazolásokat nem lehet napok alatt nyélbe ütni, főleg akkor, ha a klub nem tervez előre, márpedig Neymar megvétele azután került előtérbe, hogy a Barca már elköltött egy rakás pénzt Frenkie de Jongra, és más területek erősítésére koncentrált. Az tehát a kezdetektől fogva mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy a katalán egyesületnek nincs annyi készpénze, hogy lebonyolítsa az ügyletet, így több játékost is felajánlott a párizsiaknak. A leggyakrabban Ousmane Dembélé, Ivan Rakitic és Jean-Clair Todibo nevét lehetett olvasni – vajon ők hogyan viselhették azt, hogy klubjuk egy ellentmondásos körülmények között távozó játékosért cserébe ajánlgatja őket hetekig? Hogy tud így a vezetőség a szemükbe nézni? Ne feledjük, Bartomeu klubelnök a következőket nyilatkozta áprilisban: „Nem lehetséges, hogy Neymar visszatérjen, ugyanis mi egy másik projektbe fogtunk, Ousmane Dembélével és Philippe Coutinhóval. Egyébként is elégedettek vagyunk a kerettel, főképp hogy Dembélé jobb játékos, mint Neymar.”

Nos, mint tudjuk, Coutinho azóta Münchenbe került kölcsönbe, Dembélé maradt, állítólag a francia szélső nem akart Párizsba menni, így ha hihetünk a sajtóhíreknek, ő volt az ügylet fő kerékkötője. Neki (vagy a mintaprofiként viselkedő Ivan Rakiticnak) vajon milyen kapcsolata lesz társaival, mennyire tart majd hitelesnek bármit is, amit a vezetőség, különösen Bartomeu mond neki?

Az ügy egyébként még tartogat egy szürreális fordulatot. Az As beszámolója szerint szeptember 27-én a bíróságon találkoznak a felek vagy képviselőik, hiszen korábban a Barcelona Neymart, Neymar pedig a Barcelonát perelte be, és az okokat épp a két évvel ezelőtti klubváltásra lehet visszavezetni.

Nem tudjuk, mi lesz az ügy vége – a jövőre való tekintettel lehet, hogy békülés –, de az biztos, hogy végeredményben a Barcelona nem tudott megszerezni egy olyan játékost, akire tudvalevőleg nem volt pénze és talán égető szüksége sem.

Akkor tekintsük vesztesnek a párizsiakat azért, mert a nyakukon maradt egy csillagászati összeget kereső, elvágyódó sztárjátékos?

Mielőtt rávágnánk, hogy igen, gondoljunk bele: két éve a francia együttes világrekordot jelentő 222 millió eurót fizetett Neymarért, akitől azt várták, kulcsszerepet játszik a hőn áhított európai trófeák megszerzésében. A klub nemcsak az átigazolási piacon és Franciaországban, hanem a világfutballban is bevallottan meghatározó szerepre törekszik, így nem feltétlenül vetne jó fényt rá, ha a jó pénzért vett, sztárgázsival csábított klasszisok akkor hagynák faképnél a csapatot, amikor csak kedvük tartja.

A nyáron kinevezett sportigazgató, Leonardo ennek tudatában következetes álláspontot képviselt: Neymar mehet, ha megfizetik, amit ők kérnek. Az, hogy a különc sztár menni akar, még nem ok arra, hogy a franciák önként és dalolva rossz üzletet kössenek (Dembélé meg Rakitic meg mindent félredobva repüljön Párizsba, csak hogy a brazilnak jó legyen), és mivel nem kaptak megfelelő ajánlatot, Neymar marad. Ez persze nem feltétlenül ideális (majd az idő eldönti), de a PSG nem ment szembe úgy az elveivel, mint Bartomeu. Pedig sajtóhírek szerint a párizsi edzői stáb is szerette volna, hogy maradjon, hiszen a 27 éves futballista még mindig a világ legjobb játékosai közé tartozik.
Innentől kezdve viszont Neymar térfelén pattog a labda.

Tulajdonképpen két választása van: mint egy nyűgös tinédzser lázadozik, vagy profi sportolóként befogja a száját, beáll a sorba, és játékával igyekszik „átfesteni” a róla kialakult nem túl kedvező (és persze az is lehet, hogy valótlan) képet. Sokan jó képességű, de szimuláló, fegyelmezetlen játékosnak tartják a brazilt, akinél mintha egyre jobban a társasági élet és a rendszeres brazíliai utak mögé szorulna a futball, így sokan többet beszéltek a celeb Neymarról, mint a futballistáról.

Természetesen először békülni kell, mert bár Neymar nyilvánosan sosem hangoztatta, hogy elvágyódna – nem is volt rá szükség –, olaj volt a tűzre, hogy a nyáron azt mondta, legkedvesebb emléke pályafutása során a PSG (!) 6–1-es legyőzése a Barcelona színeiben. Míg a játékostársak vélhetően gyorsan túlteszik magukat az ilyesféle megnyilvánulásokon, a szurkolókat nehezebb lesz meggyőzni. A párizsi drukkerek a bajnokság első fordulójában néhány transzparenssel jelezték, nem tartják nagyra a brazilt, a vezetőség viszont a hírek szerint próbálja puhítani őket, hogy ezzel is segítse a sztár visszailleszkedését.

Két évvel ezelőtti barcelonai távozásának szakmai indoka az volt, hogy nem tudott kilépni Lionel Messi árnyékából, amely az elmúlt huszonnégy hónapot tekintve Párizsig is elért. Mutatóira igazából nem lehet panasz, hiszen 58 tétmérkőzésen 51 gólt szerzett, de sérülései miatt az elmúlt két idényben mindössze egy mérkőzésen lépett pályára a BL kieséses szakaszában, a PSG pedig egy párharcot sem nyert meg végül, és azt is csak a partvonalról szemlélte, hogy Brazília megnyerte a nyári Copa Américát. Ha idealisták lennénk, azt is írhatnánk, ha már a klubváltás nem sikerült, Neymar a játékával válaszolhat kritikusainak.

Noha végeredményben több főszereplő kívánsága sem teljesült az ügyben a nyáron, még happy enddel is véget érhet a történet – ha nem lennénk tisztában azzal, hogy az átigazolási huzavona januárban, de legkésőbb jövő nyáron ismét elkezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik