Videók a „közös múltból”, Moilanentől Ibrahimovicig

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 16:34
null
A 2012-es Eb-selejtezők E-csoportjának képviselői (Fotó: Reuters)
Minden csoportellenfelével játszott már tétmeccset (is) a magyar labdarúgó-válogatott: az Euro 2012 selejtezőin az E-csoportba sorsolt nemzeti csapat mérlege minden ellenfelével szemben pozitív vagy kiegyenlített. A kép csalóka – az erősebb csoportellenfelekkel szemben az utóbbi évtizedekben semmi sikerélményünk nem akadt. Ellenfélbemutatók és videók a múltból.
ELLENFÉLBEMUTATÓK
HOLLANDIA • SVÉDORSZÁG • FINNORSZÁGMOLDOVASAN MARINO

HOLLANDIA. A csoport első számú esélyese az egyetlen csapat, mellyel szemben nem pozitív a mérlege a magyar válogatottnak (ezt „megfordítva" a hollandok is elmondhatják). A világranglista 3. helyezettje ellen 5–2–5 a mérleg, „apró" szépséghiba, hogy legutóbb 25 éve, 1984 őszén Rotterdamban sikerült legyőzni az oranjét. Azóta ahány meccs, annyi vereség, sorrendben két 0–1, egy 0–2 és egy nehezen feledhető, eindhoveni 1–7. A két csapat kapitányai teljesen eltérő időpontban találkoznának: Erwin Koeman a selejtezősorozat elején szeretne megmérkőzni az oranjéval, Bert van Marwijk pedig a program végére tenné a meccseket. A két együttes a vb előtt találkozik felkészülési mérkőzésen – ennek megrendezését a csoportprogram egyeztetése után még azért újra tárgyalhatják.

AZ UTOLSÓ MAGYAR GYŐZELEM (A HOLLAND CSAPATBAN ERWIN KOEMAN IS JÁTSZOTT) AZ ORANJE ELLEN

Détári gólja a hollandoknak (1984, 2–1 Hollandiában, vb-selejtezőn)

 

 

 

 

Esterházy Márton (1984, 2–1 Hollandiában, vb-selejtezőn)

 

 

 

 

Varsói vélemény: „A magyar futball kivételes múltú, klasszisok sorát adta a világnak. Szerencsére nekünk a közeljövőben kell játszanunk a magyarokkal, és most mi vagyunk az esélyesek ellenük." (Bert van Maarwijk szövetségi kapitány)

A MÉRLEG MAGYAR SZEMPONTBÓL
 M
GY
D
V
Hollandia12525

SVÉDORSZÁG. Az összmérleg pozitív, 17–10–15 a mi szempontunkból, de „kitehetjük az ablakba", mert a legutóbbi öt tétmeccsen mindig a magyar csapat hagyta el vesztesen a pályát. A mumus válogatott mumus csatára, Zlatan Ibrahimovic kérdéses, hogy szerepel-e a selejtezőkön (azt már jelezte: felkészülési meccsekről hallani sem akar), egyébként is generációváltás zajlik – a svédeket papíron el lehet kapni, viszont a futballt a gyepen játsszák, és a három pont rendre a világranglistán 43. háromkoronások neve mellé kerül. Nem véletlen, hogy örülnek a magyaroknak...

KÉT KELLEMETLEN ÉS EGY KELLEMES ESTE

Magyarország–Svédország 1–2 (2009, vb-selejtezőn)

 

 

 

 

Magyarország–Svédország 0–1 (2005, Eb-selejtezőn)

 

 

 Magyarország–Svédország 1–0 (1995, Eb-selejtezőn)

 


 

Varsói vélemény: „A hollandok a csoport favoritjai, mi a finnekkel és a magyarokkal harcolunk majd a második helyért, de Moldovát sem szabad kihagyni a számításból. Reméljük, Zlatan Ibrahimovic meggondolja magát, de egyelőre nem zavarjuk, mert tudjuk, a Barcelonában rendkívül fontos feladatok várnak rá. Vele sokkal több az esélyünk az Eb-selejtezőn." (Marcus Allbäck, a svéd szövetség játékosmenedzsere)

A MÉRLEG MAGYAR SZEMPONTBÓL
Svédország42171015

FINNORSZÁG. Stabil válogatott, de legnagyobb nevű játékosai – Jari Litmanen, Sami Hyypiä – már messze vannak a csúcstól, de így is sok és klubjában rendszeresen játéklehetőséget kapó légiós alkotja a keret magját. A mérleg 8–2–1 magyar nézőpontból, az egyetlen vereség 1978-ra, Eb-selejtezőre datálódik. Az utolsó összecsapás 2001-ben gól nélkül végződött, az 1998-as vb-selejtezőin viszont a magyarok örülhettek: a Népstadionban szakadó esőben egy borzalmas védelmi hiba után Orosz Ferenc szemfüles góljával nyert a válogatott, Helsinkiben pedig a lefújás előtt jött a komikus Moilanen-öngól, az egyenlítés pedig pótselejtezőt ért. Kétségtelenül gyengébb csapat, mint a legutóbb a harmadik kalapból utunkba került Dánia. A finn válogatott 54. a világranglistán. A kapitány a védekező játékot a svéd AIK-nál tökélyre fejlesztő Stuart Baxter, aki a solnaiakkal úgy nyert bajnokságot, hogy csapata 25 gólt lőtt a szezonban bajnokin... Kérdéses, hogy a visszavonulását fontolgató Litmanen vállalja-e a játékot a selejtezőkön.

FURA GÓLOK A FINNEK ELLEN

Finnország–Magyarország 1–1 (1997, vb-selejtező)

 

 

 

 

Magyarország–Finnország 1–0 (1996, vb-selejtező)

 

 

 

Varsói vélemény: „Nem fárasztjuk magunkat a latolgatással, hogy mire juthatunk ebben a csoportban. Egyszerűen ki kell dolgoznunk azt a stratégiát, amely alkalmas az eredményes szerepléshez. Természetesen szeretnénk továbbjutni, minden meccset meg akarunk nyerni, nincs legyőzhetetlen ellenfél, de kemény harc ígérkezik a csoportban." (Stuart Baxter szövetségi kapitány)

A MÉRLEG MAGYAR SZEMPONTBÓL
Finnország11821

MOLDOVA. Épp hogy pozitív, 2–2–1 a mérleg öt mérkőzésen, és nagyon finoman fogalmazunk, ha azt írjuk: nem kell automatikusan hat pont megszerzésére számítani... A legutóbbi Eb-selejtezőn például Várhidi Péter csapata nagyon csúnya, 3–0-s vereségbe futott bele idegenben, és a moldovaiak előttünk végeztek... A világranglistán 96. helyezett válogatott elsősorban hazai pályán lehet veszélyes, a legtöbb csapat kínkeservesen tudja csak megszerezni a pontokat Chisinauban.

LEGUTÓBB MENT OTTHON MOLDOVA ELLEN

Magyarország–Moldova 2–0 (2007, Eb-selejtező)

 

 

Varsói vélemény: „Besztercén születtem, édesapám magyar, és nagy futballrajongó volt. Gyerekkoromban sokat vitatkoztunk, különösen akkor, amikor a román és a magyar válogatott játszott egymással. A mai magyar válogatott sokat fejlődött, de Moldova is erős csapat, és biztosan szoros mérkőzéseket játszunk majd egymással." (Gavril Balint szövetségi kapitány)

A MÉRLEG MAGYAR SZEMPONTBÓL
Moldova5221

SAN MARINO. Kétszázharmadik hely a világranglistán és a dicsőnek nem nevezhető „legrosszabb európai csapat" címe – San Marino mindössze Pápua Új-Guineát, Amerikai Szamoát, Montserratot és Anguillát előzi meg. A hat pont kötelező és a legutóbbi találkozókon meg is volt: itthon 3–0, idegenben 5–0 a 2004-es Eb selejtezőin. San Marinónak általában már az is öröm, ha egy gólt begyötör a selejtezőkön – a kicsik közül is az egyik legkisebbet kaptuk.

GERA BEVALLÁSA SZERINT EZ A LEGSZEBB GÓLJA - A SZENVEDŐ ALANY SAN MARINO

Magyarország–San Marino 3–0 (Eb-selejtező, 2002)

 

 

 

Varsói vélemény: „Nekünk minden csoport nagyon nehéz, de igyekszünk mindenki ellen helytállni. Kiváló csapatok ellen játszhatunk, számunkra minden meccs ünnep, nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a selejtező, és abban bízom, hogy a sorozatban azért mi is szerzünk meglepetést." (Giorgio Crescentini, szövetségi elnök).

A MÉRLEG MAGYAR SZEMPONTBÓL
San Marino22

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez labdarúgó-válogatottunk az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

TIPP: Hollandia kimagaslik a csoport mezőnyéből, az első helyet csak rendkívüli botladozás esetén bukhatja el az oranje.

Svédország sokkal stabilabb, mint a magyar válogatott, ráadásul lélektani előnyben is van az elmúlt évek eredményei miatt. Ibrahimovic pótlását részben meg tudnák oldani, de másik világklasszisuk nincs. Finnország kiszámíthatatlan – meglepő lenne, ha beleszólnának a továbbjutás kérdésébe, de az is, ha nem vennének el pontot az erősebb csapatoktól –, Moldova meg visszaesni látszik 2008-as selejtezős szerepléséhez képest. San Marino alighanem nulla ponttal zár.

Az Erwin Koeman által említett 18-20 pont megszerzése jó szereplésnek lenne minősíthető – a kapitány nyilván 6 ponttal számol San Marino ellen, Moldova ellen 4-6 pont a valószínű, Finnország ellen bármi benne van a pakliban, bravúrra meg már nagyon régen voltunk képesek...

Ha ez az utóbbi egyszer összejönne (de ehhez sokkal bátrabb és jobb játék illetve kapitányi hozzáállás is kell a sorsdöntő vb-selejtezőkhöz képest), lenne esély a pótselejtezőre – de reálisan nézve sokkal valószínűbb a 3. hely. Ha sikerülne előkelőbb kalapbesorolást nyerni – a 4. kalapból nagyon ritkán jutnak tovább csapatok – az már egy kis előrelépésnek számítana.

EURO 2012, A SELEJTEZŐK CSOPORTBEOSZTÁSA 
 A-CSOPORTB-CSOPORTC-CSOPORTD-CSOPORTE-CSOPORT
1. kalapNémetország
Oroszország
Olaszország
Franciaország
Hollandia
2. kalapTörökország
Szlovákia
Szerbia
Románia
Svédország
3. kalapAusztria
Írország
É-ÍrországBosznia-H.
Finnország
4. kalapBelgium
Macedónia
Szlovénia
Fehéroroszo.
Magyarország
5. kalapKazahsztán
Örményország
Észtország
Albánia
Moldova
6. kalapAzerbajdzsán
Andorra
Feröer
Luxemburg
San Marino
      
 F-CSOPORTG-CSOPORTH-CSOPORTI-CSOPORT 
1. kalapHorvátország
Anglia
Portugália
Spanyolország
 
2. kalapGörögo.
SvájcDánia
Csehország
 
3. kalapIzrael
Bulgária
NorvégiaSkócia 
4. kalapLettország
WalesCiprus
Litvánia 
5. kalapGrúzia
Montenegró
Izland
Liechtenstein
 
6. kalapMálta
    
A CSOPORT TAGJAINAK SZEREPLÉSE A 2010-ES VB-SELEJTEZŐKÖN
Csapat
Helyezés
M
GY
D
 VP
Hollandia
1.
 88


24
Svédország
3.
10
5
3
2
18
Finnország
3.
105
3
2
18
Magyarország
4.
10
5
 14 16
Moldova
6.
10

 37 3
San Marino
6.
10
 – 10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik