Videó: a mámoros reggel, amelyen tízezrek felejtettek el munkába, iskolába menni

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 10:06
A magyar futballtörténelem leghíresebb győzelme, az 1953-ban aratott londoni 6:3-as diadal után tízezrek várták a Keleti pályaudvarnál a hazatérő Aranycsapatot. Archív felvételek és egykori résztvevők segítségével igyekszünk megidézni a Budapesti futballmesék videosorozatban a különleges decemberi napot, a főváros ünnepi reggelét.

 

Kizökkent állapotok jellemezték 1953. december 3-án reggel Budapestet: hiába a csütörtöki munka- és tanítási nap, tízezrek igyekeztek hajnalban a Keleti pályaudvarhoz, hogy személyesen köszöntsék a Londonból hazatérő magyar válogatottat, amely november 25-én a Wembleyben 6:3-ra legyőzte angol ellenfelét.

„Osztálytársaimmal többen elhatároztuk, hogy aznap nem megyünk iskolába, helyette a csapat fogadására indulunk – elevenítette fel emlékeit az akkor tízéves Szomolányi Gy. István, aki Sebes Gusztáv szövetségi kapitány segítőjének, Mándi Gyula edzőnek közvetlen családtagjaként maga is ott állhatott a főszereplők mellett a játékosok köszöntésére felállított emelvényen, sőt a késő kisdiák utóbb egy darabon a csapatbusszal utazhatott iskolájába. – Mi, gyerekek, a Baross téren a legkülönfélébb helyeket foglaltuk el, vagányabb osztálytársaim még a villanyoszlopokra is felmásztak. Én nagy nehezen feljutottam a pódiumra, az érkezési oldalon felcsapódott egy fekete függöny, és mögüle sorra jöttek ki az ünnepelt játékosok.”

Budapesti futballmesék - Keleti pályaudvar | Budapest Football Tales - Keleti railway station

A magyar futballtörténelem leghíresebb győzelme, az 1953-ban aratott londoni 6:3-as diadal után tízezrek várták a Keleti pályaudvarnál a hazatérő Aranycsapat...



A sorozat korábbi darabjai:
6. rész – Ádám és Éva paradicsomi rangadója a Gellért-hegy tetején
5. rész–IX. kerület, Springer dinasztia – zöld-fehér vér az erekben
4. rész – Felkerestük a helyet, ahol a magyar labdarúgás született
3. rész – Zsebben talált szemüveg és óra segített azonosítani az edzőmártírokat
2. rész – Filmgyári ködgéppel varázsoltak Puskáséknak Londont a Nagyréten
1. rész – Ahol Krúdy Gyula meccstudósítást írt a világháború után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik