Veszélyes üzem – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 22:41

A futballnak drukkerek nélkül semmi értelme.

Ősi megállapítás, talán mondani sem kellene, mégis meglehetősen gyakran előkerül(het) mostanság. Többnyire akkor, amikor zárt kapus mérkőzésre kényszerül egy-egy csapat, pontosabban arra ítélik azok, akik könnyedén összekeverik a szezont a fazonnal.

Szereptévesztésben vannak.

A nézőtéri zűrzavar jóvoltából (fogalmazzunk enyhén, de összefoglalva) ugyanis korántsem a sport, a futball, a játék szenved sérelmet, hanem a közrend. Ha a meccsre sem való emberek tettei ütköznek egy-egy ország törvényes jogszabályaival, nem egy sportra szerződött testület dolga az ítélkezés, hanem az arra hatáskörileg illetékes hivatalé. Így aztán kitiltani mindenkit a stadionból a jog logikája szerint (is) túlzás. Arról nem beszélve, hogy a kollektív büntetés enyhén szólva sem korszerű a XXI. században.

Mindez persze csak elméleti háttér, igazsága súlytalan, hiszen mi aztán igazán tudjuk, mit is jelent a zárt kapu. Válogatottunk a közelmúltban kétszer is kénytelen volt drukkerei nélkül meccselni itthon. Bizonyíthatatlan, de hihető, hogy a románok ellen nem egyenlít ki az ellenfél a 92. percben 2013-ban, ha a nézőtér pluszerőt ad, az viszont nemes tett volt, amikor tavaly hasonló körülmények között győztük le Görögországot, s az is, hogy a száműzött szurkolók az arénán kívülről igyekeztek némi erőt adni a pályán küzdő honfitársaiknak.

Hat esztendő, két üres nézőtér – enyhén szólva sem állunk jól az európai futballhatalmasoknál. Ők azt mondják, visszaesők vagyunk, én megismétlem, hogy nem ők az illetékesek jogi kategóriák használatára, legalábbis hivatalosan. Az pedig nem kevésbé arcpirító, hogy nem mérnek egyenlő mércével, lásd a Vidi–Chelsea mérkőzést, amikor az Angliából érkező drukkerek rasszizmusánál a zéró toleranciát igencsak kiterjesztették, hiszen európai elitklubról van szó.

Hogy egyáltalán szó eshet minderről, nem véletlen. A csütörtöki, nagyszombati Európa-bajnoki selejtezőben ugyanis ott a veszély, hogy a nézőtér nem lesz feltétlenül békés. Történelmi és politikai okok, előzmények miatt lehet ott a félsz, hogy előkerülnek az indulatok. Akár okkal, akár ok nélkül, nem egy futballmeccs dolga, hogy eldöntse, kinek van igaza. A lelátónak más a feladata.

Hogy mi, akkor érezzük a legjobban, amikor üres a nézőtér.

Zárt a kapu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik