Vb 2018: a letteknek rögtön beugrott, mi a jó a magyarokban

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 22:02
null
A pillanat, amikor Oliver Bierhoff kihúzta Magyarországot (Fotó: Reuters)
Portugália, Svájc, Feröer, Lettország és Andorra lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében. Rövid internetes sajtószemle.

PORTUGÁLIA

„Portugália nem is kívánhatott volna jobb sorsolást” – véli az O Jogo, amely a portugál média többi szereplőjéhez hasonlóan egyelőre igen szűk terjedelemben foglalkozik a szombati sorsolással.

„Portugália kedvező sorsolást kapott” – állapítja meg címében egy másik portugál sportlap, a Record internetes kiadása, a miheztartás végett némi kárörömmel hozzátéve: Hollandia, Franciaország és Svédország egy csoportba került, Spanyolország útja pedig Olaszországba vezet…

A portugál válogatott Svájc és Magyarország ellen selejtez – írja a Maisfutebol, megjegyezvén, hogy az első kiemelt portugálok elkerülték a legnehezebb ellenfeleket. Hasonlóképp látja az eseményről szintén szűkszavúan beszámoló Jornal de Notícias: a „quinas” becenévre hallgató legénység „ránézésre kevésbé bonyolult” csoportba került.

SVÁJC

„Megoldható ez a csoport. Természetesen Portugália a favorit, de senkitől nem kell tartanunk. Ugyanakkor minden ellenfelünket megfelelő tisztelettel kell kezelnünk, egy válogatottat sem becsülhetünk le. A saját bőrünkön is megtapasztalhattuk már, hogy nincs könnyű rivális. A csoportelsőségre hajtunk, mivel sikeresen abszolválható hatosba kerültünk. A cél a közvetlen világbajnoki kvalifikáció” – idézi a sport.ch Petkovicot.

A svájci szövetség honlapjának a csapatkapitány Gökhan Inler nyilatkozott.

„Egyértelmű, hogy Portugália az esélyes, de rengeteget fejlődtünk az elmúlt években, nem véletlenül húztak minket a második kalapból. Nem gondolhatjuk, hogy ez sétagalopp lesz. Magyarország feljövőben van, míg Feröer nagy meglepetéseket okozott, olyanokat, amelyekre aligha számított bárki is. Lettországgal mi megszenvedtünk már, nehéz ellene, nagyon szervezett csapatról van szó.”

ÉS A TÖBBIEK

Lettországban az első két kalapból érkezőket, a portugálokat és a svájciakat emelik ki az ellenfelek közül, azonban a Diena Online emlékezteti olvasóit a válogatott eddigi legnagyobb sikerére: „A magyarokkal már találkoztunk tétmérkőzésen, mégpedig a 2004-es Európa-bajnokság selejtezőjében, amikor a mi legényeink meg sem álltak a 16-os döntőig”. Mi is emlékszünk: a budapesti 3–1-es magyar győzelmet Rigában 3–1-es lett siker követte.

Feröeren egyelőre szűkszavúan kommentálják a sorsolás eredményét, és elsősorban annak örülnek, hogy „jön Cristiano Ronaldo”. A CR-láz magával ragadta az andorraiakat is, a Bondia című lap internetes verziója azonban szán két mondatot a mieinknek is, mondván, „régi ismeretség ez" – a 2014-es vb selejtezőjében kétszer legyőztük őket –, s hogy a magyarok „Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs vezetésével igyekeznek feledtetni a sikertelen utóbbi évtizedeket”.

EMLÉKEZTETŐ

A B-csoport csapatai erősorrendben, azaz a sorsolást megelőző rangsornak (kalapbeosztásnak) megfelelően:

1. kalap: Portugália
2. kalap: Svájc
3. kalap: Magyarország
4. kalap: Feröer
5. kalap: Lettország
6. kalap: Andorra

A csoportból az első helyezett automatikusan kijut a világbajnokságra. A kilenc európai csoport második helyezettjei közül a legjobb nyolc pótselejtezőn harcolhat négy további vb-kvótáért.

A selejtezőket 2016 szeptembere és 2017 októbere között rendezik meg, a pótselejtezők 2017 novemberében lesznek.

A világbajnokságot 2018. június 14. és július 15. között rendezik meg Oroszország 11 városában. A döntő helyszíne: Moszkva, Luzsnyiki Stadion.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik