Válogatott: Szélesi Zoltán lett az ideiglenes kapitány – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.10.20. 17:19
null
Ideiglenesen Szélesi Zoltán lesz a szövetségi kapitány (Fotó: mlsz.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy válogatottunk novemberi felkészülési mérkőzésein ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja majd a nemzeti csapatot.

 

A szövetség hivatalos oldalán található közlemény szerint az elnökség úgy döntött, hogy a magyar férfiválogatottat ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja az idei utolsó két meccsén.

A csapat november 10-én Luxemburggal idegenben, november 14-én pedig Costa Ricával hazai pályán mérkőzik meg.

A 35 éves szakember tagja volt a kedden közös megegyezéssel távozó Bernd Storck vezetésével dolgozó szakmai stábnak, emellett az U17-es válogatottat is irányítja.

Szélesi játékosként 2004 és 2015 között 28-szor szerepelt a válogatottban. Profi karrierjét az Újpestben kezdte, majd futballozott a német Energie Cottbus és a francia Strasbourg színeiben, hazatérését követően pedig a Debreceni VSC-vel szerepelt a Bajnokok Ligájában. Később még játszott Görögországban (Olympiakosz Volosz) és Hollandiában (NEC), aztán visszatért az Újpesthez, végül pályafutását a Puskás Akadémiánál fejezte be.

MLSZ on Twitter

Ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja idei utolsó két mérkőzésén, Luxemburg és Costa Rica ellen a férfi A-válogatottat.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik