Válogatott: Szalai nem játszhat Svájc és Feröer ellen sem

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 09:04
Sérülése miatt a Svájc és a Feröer elleni világbajnoki selejtezőn sem játszik Szalai Ádám a magyar labdarúgó-válogatottban.

„A rehabilitációm már több mint két hete zajlik, és még minimum három hetet vesz igénybe, hogy újra a csapattal készülhessek” – írta közösségi oldalán a német Hoffenheim csatára.„A rehabilitációm már több mint két hete zajlik, és még minimum három hetet vesz igénybe, hogy újra a csapattal készülhessek” – írta közösségi oldalán a német Hoffenheim csatára.

Szalai combközelítő izma szeptember elején, a Lettország elleni vb-selejtezőn sérült meg súlyosan, ezért le kellett cserélni, és az Európa-bajnok portugálok fogadásakor már nem is léphetett pályára.

A magyar válogatott október 7-én Svájcban szerepel, majd három nappal később a Groupama Arénában a feröeri együttes ellen zárja a kvalifikációs sorozatot. Bernd Storck szövetségi kapitány csapata a harmadik helyen áll a csoportjában, s már nincs esélye a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére.

A soron következő összecsapást kihagyja sérülés miatt továbbá Gera Zoltán és Kleinheisler László is, valamint eltiltás miatt nem léphet pályára Priskin Tamás, Fiola Attila és Dzsudzsák Balázs sem.

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 8 8 18– 3 +15 24
2. Portugália 8 7 1 28– 4 +24 21
3. MAGYARORSZÁG 8 3 1 4 11– 9 +2 10
4. Feröer 8 2 2 4 4–15 –11 8
5. Andorra 8 1 1 6 2–17 –15 4
6. Lettország 8 1 7 3–18 –15 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik