Válogatott: Rossi marad akkor is, ha nem jutunk ki – Csányi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.06. 12:47
null
Marco Rossi (Fotó: Török Attila)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke kijelentette: Marco Rossi akkor is a válogatott szövetségi kapitánya marad, ha a csapatnak nem sikerül kijutnia a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

 

„Talán nem a legjobb vezetői magatartás, hogy egy ilyen döntő meccs előtt mondom, de én akkor is számítok Marco Rossi munkájára, és azt gondolom, hogy az elnökség is osztja a véleményemet, ha most nem jutnánk ki az Európa-bajnokságra” – nyilatkozott a közmédiának az MLSZ elnöke.

Hozzátette, jó kapitánynak tartja az 55 éves olasz szakembert, aki szerinte „beleugrott a mély vízbe", mert minden előkészület és felkészülési mérkőzés nélkül kellett elkezdenie a válogatottal a Nemzetek Ligája-sorozatot.

„Szerintem úgy járunk jól, ha megtartunk egy olyan embert, aki tudja motiválni a játékosokat és elfogadják a szurkolók – jelentette ki Csányi Sándor, kiemelve: – (Rossi) érti a szakmáját, ezt bizonyította már a magyarországi és a szlovák bajnokságban is.”

„Azt gondolom, hogy egy szövetségi kapitánynak hosszú távon kell tudni építkezni” – mondta az MLSZ elnöke, akivel az M4 Sport készített hosszabb interjút, ezt vasárnap 16 órakor, a Sport7 című műsorban láthatják a nézők.

Csányi Sándor (Fotó: Tumbász Hédi)
Csányi Sándor (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik