Dzsudzsák Balázs az ausztrálok elleni júniusi mérkőzésen – amelyet sérülés miatt ki kellett hagynia (Fotó: Tumbász Hédi)

 

„Ha ezen a héten vagy a következőn talál magának csapatot, és fizikailag jó állapotban van, nem kérdés, hogy tagja lesz-e a keretnek” – mondta Marco Rossi július utolsó hetében, vagyis a „határidő” lejárt.

A DIGI Sport híradója, a Sport 24 most megkereste a futballista menedzsmentjét, amelytől azt a választ kapta, hogy addig nem kívánnak nyilatkozni, amíg ügyfelüknek nem találnak új klubot. Dzsudzsák képviselői annyit azonban elárultak, hogy nem szorítja őket az idő, hiszen a legjobb megoldást akarják megtalálni.

 

Rossi egy korábbi interjúban kijelentette: a Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés előtt két héttel hirdet keretet – vagyis mostantól számítva még több mint két hét gondolkodási idő áll rendelkezésére.

A 96-szoros válogatott szélső szerződése 2018. június 30-án járt le az arab emírségekbeli al-Vahdánál, és miután nem hosszabbítottak a felek, a játékos szabadon igazolhatóvá vált.