Válogatott: „Meg lehet nézni, hol tart Belgium, ez is Leekenst igazolja”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 11:34
null
Leekensnek mennie kellett (fotó: Dömötör Csaba)
Georges Leekens menedzsere, Bognár István úgy véli, az edző a nulláról akart felépíteni egy új csapatot, de erre nem volt lehetősége. A munkásságát szerinte az is igazolja, hogy a világbajnokságon Belgium–Tunézia meccset rendezhettek, hiszen mindkét válogatott alapjait Leekens rakta le.

A Blikk elérte a napokban menesztett Georges Leekens menedzserét, Bognár Istvánt, aki csalódottan fejtette ki véleményét a kialakult helyzetről.

„Georges sajnos kedden nem tudott Magyarországra repülni, hogy részt vegyen barátja, Kovács Ferenc temetésén. Arra a napra már jó előre egy rendkívül fontos találkozót terveztünk be. Viszont a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkára, Vági Márton felhívta és közölte vele, hogy megszüntették a szerződését. Mondanom sem kell, nagyon meglepődtünk. A közös tervünk az MLSZ-szel az volt, hogy a nulláról felépítünk egy ütőképes válogatottat. A felkészülési meccsek azért voltak fontosak, hogy kipróbáljuk a szóba jöhető futballistákat és teszteljük a különböző játékrendszereket. Leekens munkásságáról – azt gondolom – mindent elmond, hogy a világbajnokságon Belgium–Tunézia meccset rendeznek, s mindkét válogatottnak az alapjait ő rakta le. Szombaton megnézhetjük, hol tartanak most…”

Leekens Belgium szövetségi kapitányaként (második időszakában) 2010 és 2012 között 19 mérkőzésen nyolcszor nyert, hétszer döntetlent játszott, és négyszer kapott ki. Tunéziát 2014 áprilisa és 2015 júniusa között irányította, 20 meccsből hétszer győzött, nyolcszor ért el döntetlent, ötször kikapott a csapattal. Amióta Tunéziából eljött, tíz meccse volt kapitányként (hat Algériával, négy Magyarországgal), de csak kétszer örülhetett győzelemnek – nem velünk…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik