Válogatott: legközelebb egy év múlva vívunk vérbeli tétmeccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.04. 16:01
null
Fotó: Földi D. Attila
Még két mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra a 2018-as világbajnokság selejtezői során, és bár a vb-részvétel elúszása ellenére ezek sem lesznek tét nélküliek (lásd Nemzetek Ligája-besorolás), a következő, kijutással kecsegtető, „vérbeli" tétmérkőzésre nagyjából egy évet kell várnunk – az új versenysorozat, az „Eb-kistestvér" első kiírásának 2018. őszi rajtjáig. Lássuk a mieinkre váró következő három sorozat már ismert dátumait!

 

 

NEMZETEK LIGÁJA 2018–2019

MENETREND: az európai válogatottak új sorozatában a csoportmérkőzések 2018 szeptemberében kezdődnek és novemberben érnek véget.

A csoportutolsók (kivéve D-liga) kiesnek, a csoportelsők (kivéve A-liga) feljutnak – a második kiírástól ebben a rendszerben változik a mezőny. Ami az első kiírást illeti, a csoportelsőkre minden osztályban Eb-selejtezős playoff is vár 2020 márciusában – minderről itt olvashat részletesebben.

A mieink (függően a hátralévő két vb-selejtezőnk eredményétől) a B- vagy a C-divízióban szerepelnek majd az első alkalommal – ránk tehát nem vonatkozik, de érdemes tudni: az A-liga csoportelsői 2019 nyarán négyes döntőt vívnak a Nemzetek Ligája bajnoki címéért.

SORSOLÁS: a négy osztály (A, B, C, D) a mostani vb-selejtezők végén aktualizálandó válogatott UEFA-rangsor alapján automatikusan alakul ki (a vb-pótselejtező eredményeit már nem veszik figyelembe). Ezt követi majd a csoportok kialakítása, immár sorsolással (három, illetve négy válogatott alkot majd egy csoportot). Ennek időpontját a kiíró Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egyelőre nem hozta nyilvánosságra, lehet akár 2017 őszén, akár 2018 tavaszán.

A 2020-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG SELEJTEZŐI

MENETREND: a selejtezők 2019 márciusában kezdődnek és 2019 novemberében érnek véget. Az 55 válogatott tíz csoportban verseng majd (öt öttagúban és öt hattagúban), mindegyikből az első két helyezett jut a 24-es döntőbe – a további négy kvótát a jó Nemzetek Ligája-szerepléssel lehet megkaparintani (ahogyan fent jeleztük: a következőképpen).

A 60. születésnapját ünneplő Európa-bajnokság 24-es döntőjének mérkőzéseit 13 városban rendezik majd meg – közülük az egyik Budapest lesz. A négyes döntőre 2020 nyarán Londonban kerül sor.

SORSOLÁS: a Nemzetek Ligája 2018. őszi csoportmérkőzései után tartják meg, és fontos változás, hogy a sorsolási kalapokat – a két sorozatot összeláncoló alapítói szándéknak megfelelően – az ott nyújtott teljesítmény alapján alakítják ki.

A 2022-ES VILÁGBAJNOKSÁG SELEJTEZŐI

MENETREND: a katari világbajnokság olyan messze van még, hogy európai selejtezőinek kezdete előtt minden bizonnyal lemegy a második Nemzetek Liga-kiírás java is (az új sorozatban kétévente rendeznek döntőt). A vb-kvalifikáció rendje hasonló lesz a mostanihoz: Európának 13 jut a 32 kvótából, azaz vélhetően marad a jelenlegi rendszer (kijutás az öreg kontinensről csoportelsőként vagy a pótselejtező győzteseként) – megerősítés később.

SORSOLÁS: a selejtező sorsolását 2019 júliusában tartják – a pontos időpont még nem ismert.

A VÁRHATÓ PROGRAM
Tavasz Ősz
2018
NL-csoportkör
2019 Eb-selejtező Eb-selejtező
2020 NL-playoff? NL-csoportkör
2021 vb-selejtező vb-selejtező
2022 NL-playoff?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik