Válogatott: külföldi kapitány még sosem kezdett így, mint Leekens

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 11:53
null
Georges Leekens két vereséggel indított a magyar válogatott kispadján (Fotó: Koncz György)
Azt már tegnapi tudósításunkban (Magyarország–Skócia 0–1) is jeleztük, hogy nyolc év után a belga Georges Leekens az első szövetségi kapitányunk, aki két vereséggel kezdett labdarúgó-válogatottunk élén – azóta azt is megnéztük, hogy ő az első külföldi szakvezető, akinek ennyire rosszul indult a munkássága a magyar válogatottnál.

 

Egervári Sándor 2010-es rajtja óta Georges Leekens az első olyan szövetségi kapitányunk, aki két vereséggel nyitott. Csak míg Egervárival Angliában és a Zlatan Ibrahimoviccsal felálló svédek otthonában szenvedtünk vereséget (Londonban 2–1-re, Stockholmban 2–0-ra kaptunk ki), addig Georges Leekensszel a 2016 óta először nyerő Kazahsztántól és az előző két mérkőzését elveszítő Skóciától kaptunk ki 3–2-re, illetve 1–0-ra, és mind a kétszer hazai közönség előtt.

Egervárit megelőzően Gellei Imre kezdett két vereséggel szövetségi kapitányként, válogatottunk 2001 őszén vb-selejtezőn előbb itthon Romániától kapott ki 2–0-ra, majd idegenben Olaszországtól 1–0-ra. Előtte 1996-ban Csank Jánossal is két fiaskóval kezdtünk, sőt vele egymás után négyszer is kikaptunk – a horvátoktól (1–4), az osztrákoktól (0–2), Angliától (0–3) és Olaszországtól (0–2). Csank előtt 1993-ban Puskás Ferenc is két vereséggel nyitott (a svédektől 2–0-ra, az oroszoktól 3–0-ra kaptunk ki).

Arra azonban még nem volt példa, hogy külföldi kapitány – a határon túlról érkező, de magyar nemzetiségű szakembereket nem számolva – ilyen rosszul rajtolt volna.

A német Bernd Storck első két meccsén 2015-ben egyaránt ikszeltünk (Magyarország– Románia 0–0 és Észak-Írország–Magyarország 1–1). 2008-ban a holland Erwin Koeman válogatottja a Görögország elleni, hazai 3–2-es győzelemmel kezdett, majd 1–1-et játszott itthon a horvátokkal. Koeman előtt 2004-ben az első nem magyar nemzetiségű kapitány, a német Lothar Matthäus két győzelemmel kezdett Örményország (2–0) és Lettország (2–1) ellen.

GEORGES LEEKENS ELSŐ KÉT MECCSE
Március 23.: MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 2–3
Március 27.: MAGYARORSZÁG–Skócia 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik