Válogatott: Kazahsztánnal és Skóciával is megmérkőzik a Leekens-csapat

Vágólapra másolva!
2018.01.21. 12:24
null
Kazahsztán ellen játssza első idei mérkőzését a magyar válogatott (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint Georges Leekens a március 23-ai, Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozik be a válogatott kispadján. A magyar együttes négy nappal később Skócia ellen is pályára lép, a kazahok elleni meccshez hasonlóan szintén hazai pályán.

 

Az MLSZ közleménye szerint a magyar csapat számos megkeresést kapott, a szövetség több lehetséges ellenféllel is tárgyalásban állt, végül a megállapodások értelmében Georges Leekens hazai pályán mutatkozhat be a csapat élén.

A magyar válogatott március 23-án Kazahsztán ellen lép majd pályára a Groupama Arénában 19.00-kor, majd négy nappal később, március 27-én szintén hazai pályán mérkőzik meg Skóciával 20.00-tól.

„Két nagyon érdekes mérkőzés vár ránk márciusban, hiszen két hazai mérkőzéssel indítjuk el a válogatott életét. Ez teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni. Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat – alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes.”

„Kazahsztán védekező és nagyon szervezett focit játszik, nekünk pedig fontos lemérnünk, hogy az új elképzeléseinkből mit és hogyan tudunk majd megvalósítani ellenük. Az ennyire defenzív csapatok ellen mindig nagyon nehéz játszani. Skócia teljesen más stílusban játszik, ők ugyebár a brit stílusú labdarúgás képviselői, ráadásul az európai válogatottak sorrendje alapján nagyon hasonló játékerőt képviselnek, mint mi. Fontos, hogy egy ilyen stílusú és erősségű csapat ellen is lássuk, mit tudunk” – ismertette a döntés hátterét az mlsz.hu-nak Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki a meccsek igazi tétjéről is beszélt.

„Ezen a két mérkőzésen nem az eredmény lesz a legfontosabb, hanem hogy lássuk, hogyan tudja a csapat megvalósítani az elképzeléseinket. Emellett a másik kiemelten fontos szempont, hogy a két hazai mérkőzésen a csapat újra találkozik a szurkolókkal, és nagyon fontos, hogy ők újra a csapat mögé álljanak. Ez viszont nem fog az ölünkbe hullani, ezt ki kell érdemelnie a csapatnak a pályán mutatott odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással. Úgy kell játszanunk, hogy ismét büszkék lehessenek a válogatottra! Minden sportolóval és csapattal megesik, hogy botlik. Ilyenkor a legfontosabb, hogy úgy álljon fel a padlóról, ahogy az sportemberekhez illő és méltó. A következő időszak erre is lehetőséget ad majd.”

A válogatott további, éves programja a Nemzetek Ligája január 24-i sorsolása után véglegesedik.

A MAGYAR FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EDDIG ISMERT 2018-AS PROGRAMJA
Március 23. (péntek), 19.00:
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán (Groupama Aréna)
Március 27. (kedd), 20.00: MAGYARORSZÁG–Skócia (Groupama Aréna)

A női felnőttválogatott, valamint a férfi U21-es, U19-es és U17-es, illetve a női U19-es és U17-es együttes eddig ismert éves programjáról az mlsz.hu-n olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik