Válogatott: Játékosként sem kerestem alibit, edzőként sem teszem – Marco Rossi

PIETSCH TIBOR (BAKI)PIETSCH TIBOR (BAKI)
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 19:19
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a szombat esti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést megelőzően elmondta, magas páratartalom ide, meleg oda, a csapatnak kizárólag saját magával kell foglalkoznia.
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra! (Fotó: Szabó Miklós)
Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra! (Fotó: Szabó Miklós)

 

Ami azt illeti, leginkább a magyar válogatott juttathatja bajba. Marco Rossi együttese már csütörtök óta Bakiban tartózkodik, igaz, csak péntek este edzett először a 11000 néző befogadására alkalmas Bakcell Arenában. Apropó, felvetődött a kérdés, miért nem a csaknem 70 000 férőhelyes, május 29-én még a Chelsea-t és az Arsenalt „vendégül látó” Olimpiai Stadionban rendezik az Eb-selejtezőt, amire azt a választ kaptuk, hogy az El-finálé után nem tudták volna időben „rendbe tenni”.

„Nekünk semmivel nem kell foglalkoznunk, kizárólag magunkkal – szögezte le Marco Rossi a magyar csapat sajtótájékoztatóján. – Játékosként sem kerestem alibit, edzőként sem teszem. Ha netán vereséget szenvedünk, azért nem a meleg, nem a magas páratartalom és nem más lesz a felelős, hanem én! Természetesen nem ebben gondolkodom, úgy érzem, a felkészülés során mindent megtettünk azért, hogy végre idegenben is sikeresek legyünk. Nem állhatunk ki ugyanazzal a kezdő tizeneggyel, ahogy a horvátok ellen tettük, mert Kádár Tamás sérülése még nem jött rendbe. Igyekeztünk megtalálni a legjobb csapatot erre a meccsre, reményeink szerint sikerült. Persze előzetesen bármit mondhatok, a lényeg úgyis a pályán derül ki.”

Az edzésen nyilvánvalóvá vált: a pályával semmi gond. Itteni idő szerint este nyolckor talán már az időjárás sem lesz olyan vészes. A hangulat meg bizakodó, ugyebár.

Már csak győzni kell…

„VAN EGY ÁLMUNK…”

– Sokan emlegették a hozzáállás fontosságát az elmúlt napokban. Felvetődhet ez a kérdés egyáltalán egy válogatott meccs előtt?
– Semmilyen meccs előtt nem szabadna erről beszélni – mondta Lovrencsics Gergő, a magyar válogatott védője. – Bárhol bárki ellen lépünk pályára, az a minimum, hogy a mentalitás rendben legyen! Ezúttal ráadásul még plusz motiváció is akad: a magyar válogatott jó ideje nem nyert idegenben tétmérkőzésen, éppen ideje lenne megszakítani ezt a sorozatot.

– Mi kell ehhez?
– Mindenekelőtt egy jó felkészülés. Úgy érzem, azon túl vagyunk. Sokat jelentett, hogy a megszokottal ellentétben ezúttal nem három-négy, hanem tíz-tizenegy napot töltöttünk együtt. A magam részéről nagyon örültem, hogy így alakult, remélem, ennek az azeriek elleni meccsen lesz foganatja. Semmi kétség, a legjobb teljesítményünkre lesz szükség ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot, ugyanakkor inspirálni senkit nem kell. Van ugyanis egy nagy és közös álmunk…

– Ezek szerint csak a győzelem az elfogadható?
– Azért edzettünk odahaza, és azért jöttünk Bakiba, hogy nyerjünk – és ezzel életben tartsuk az álmunkat.

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Azerbajdzsán:
Salahat Agayev– Maksim Medvedev, RahilMammadov, Badavi Hüseynov, Sahriyar Rahimov– Qara Qarayev– Mahir Emreli, Emin Mahmudov, Ricard Almeyda, Dimitri Nazarov – Ramil Seydayev
Magyarország: Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, Baráth Botond, Willi Orbán, Korhut Mihály – Pátkai Máté, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs, Szoboszlai Dominik, Nagy Dominik – Szalai Ádám

A VÁLOGATOTT 27 FŐS KERETE
KAPUSOK
: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, a nyártól Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Pávkovics Bence (Debreceni VSC), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd, a nyártól FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros), Vida Kristopher (FC DAC 1904 – Szlovákia)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND
Június 8., szombat

15.00: Horvátország–Wales (Tv: Sport1)
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország (Tv: M4 Sport)
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia (Tv: Sport1)
20.45: Magyarország–Wales (Tv: M4 Sport)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–30 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik