Válogatott: immár Marco Rossi sikerstadionja a Groupama Aréna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 09:49
Átadása, azaz 2014 augusztusa óta a válogatott otthonának tekinthetjük a Ferencváros stadionját, a Groupama Arénát, amelyben a nemzeti csapatunk kedden, Wales ellen a 25. mérkőzését játszotta.

A ferencvárosi Groupama Arénát 2014 augusztusában adták át, az első válogatott mérkőzést szeptember 7-én játszották benne: a rossz emlékű, Észak-Írország elleni Eb-selejtezőn nemzeti csapatunk 2–1-es vereséget szenvedett.

EGY KIVÉTEL
A történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg, a Groupama Aréna átadása óta csupán egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a magyar válogatott ne a Ferencváros stadionjában fogadta volna az aktuális ellenfelét: 2015 júniusában Litvánia ellen nyert 4–0-ra felkészülési mérkőzésen Dárdai Pál irányításával Debrecenben.

Csaknem egy esztendővel később, 2015. november 15-én üdvrivalgástól volt hangos a stadion, a Bernd Storck vezette válogatott pótselejtezőn, Norvégia legyőzésével (az idegenbeli 1–0 után 2–1-es siker idehaza) kivívta az Európa-bajnoki szereplést.

Tavaly a belga Georges Leekens irányításával három felkészülési meccset vívott az együttes a Groupama Arénában, és Kazahsztán (2–3), Skócia (0–1), majd Ausztrália (1–2) is győztesként távozott.

Marco Rossi érkezésével fordult a kocka: a válogatott a legutóbbi öt hazai mérkőzését (három Nemzetek Ligája- meccset és két Eb-selejtezőt) megnyerte, ráadásul csak két gólt kapott, miközben kilencet szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik