Válogatott: Ilyen eredményekre Storck is képes lett volna – Hrutka

Vágólapra másolva!
2018.06.08. 11:27
Hrutka János, korábbi 24-szeres magyar válogatott labdarúgó úgy véli, a nemzeti csapat Bernd Storckkal is képes lett volna arra a teljesítményre, mint amit Georges Leekens irányításával mutat.

Hrutka János a Borsnak úgy vélekedett, Elek Ákos szavai nem sok jót sejtetnek a jövőre nézve – mint ismert, a középpályás a fehéroroszok elleni mérkőzés (1–1) után azt mondta, a csapat eddig nem igazán találja az összhangot a belga kapitánnyal.Hrutka János a Borsnak úgy vélekedett, Elek Ákos szavai nem sok jót sejtetnek a jövőre nézve – mint ismert, a középpályás a fehéroroszok elleni mérkőzés (1–1) után azt mondta, a csapat eddig nem igazán találja az összhangot a belga kapitánnyal.


„A gondok ott kezdődnek, hogy Bresztben többé-kevésbé a legerősebb magyar válogatott játszott, ami pillanatnyilag ennyire képes. Az is tény, hogy fél év alatt semmilyen fejlődés nem látható Leekens irányításával, ilyen eredményekre Bernd Storck is képes lett volna. Elek Ákos gondolatai azt sugallják, hogy a játékosok nem mennek tűzbe ezért a belga kapitányért, ami nem sok jót sejtet a közeljövőre nézve. Ha szombaton az ausztráloktól kapunk ki több góllal, akkor nincs kizárva, hogy a népharagnak engedve az MLSZ illetékesei leváltják Leekenst, akinek már a kinevezése is meglepő volt. Hozzáteszem, ha így is lesz, a játékosaink nem lesznek egy csapásra jobbak.”

FELKÉSZÜLÉS
FEHÉROROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (1–1)

Június 6., Breszt,DASZK Stadion, 8450 néző.Vezette:Szergej Lapocskin (orosz).
FEHÉROROSZORSZÁG:Gorbunov – Sitov, Poljakov, Szivakov, Vologyko – Dragun, Kiszljak (Karnickij, 62.) – Szavickij (Kovaljov, 72.), Majevszkij, Sztaszevics (Szkavis, 83.) – Szaroka (Lapcev, 71.).Szövetségi kapitány:Igor Krjusenko
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Lovrencsics, Kádár, Vinícius, Szabó J. – Nagy Á. (Vadócz, a szünetben), Elek (Pátkai, 70.) – Varga R., Kleinheisler (Varga J., 78.), Dzsudzsák (Sallai, 65.) – Szalai Á. (Böde, 65.).Szövetségi kapitány:Georges Leekens
Gólszerző:Szaroka (26.), ill. Varga R. (28.)

A VÁLOGATOTT KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSE
Június 9. (szombat), 17.30, Budapest, Groupama Aréna:MAGYARORSZÁG–Ausztrália (Tv:M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik