Válogatott: így lehetnek nézők az azeriek elleni Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 10:12
null
Van remény: kedvezőtlen döntés esetén is lehetnek nézők az Eb-selejtezőn (Fotó: Földi Imre)
Hiába az Azerbajdzsán elleni zárt kapus büntetés, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezetősége nem vetné el, hogy utánpótláskorú fiatalokkal és iskolásokkal töltse meg a Groupama Aréna széksorait az október 13-i Európa-bajnoki selejtezőn.

 

A zárt kapus mérkőzés a büntetés legsúlyosabb – és egyben legrosszabb – formája.

Sem nézők, sem bevétel, és értelemszerűen hangulatról sem lehet beszélni. Az MLSZ – a szlovákok elleni Eb-selejtezőn (1–2) tapasztalt rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt – zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai selejtezőt. És ha ez nem lenne elegendő, mintegy 20 millió forintos büntetést is be kell fizetnie az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA). A szervezet fegyelmi testülete visszaesőként kezelt bennünket, mivel az elmúlt öt esztendőben többször is el kellett járnia a nézőtéri rasszista magatartás miatt.

Itt tartunk most.

Illetve ott, hogy az MLSZ fellebbezett a döntés ellen, amelyet alighanem elutasítanak – de még meg kell várni a jogerős döntést. Ebben az esetben nem marad más, mint kihasználni az Európai Labdarúgó-szövetség kiskapuját, amely lehetővé teszi, hogy ha egy mérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani, úgy a találkozón 14 éven aluli gyerekek részt vehetnek. Ez így működőképes, s nem is kell messzire menni a példáért: a közelmúltban az ugyancsak zárt kapus büntetéssel sújtott Slovan Bratislava használta ki ezt a kiskaput, és nem kevesebb, mint hatezer gyerekkel töltötte meg a nézőteret a Besiktas elleni, 4–2-re megnyert Európa-liga-csoportmeccsen. A klub a büntetés miatt nem kevés bevételtől esett el, de a nézőtér legalább nem pangott az ürességtől. A megoldás mindenkinek a tetszését elnyerte, mondván: remek hangulat volt a Téglamezei stadionban.

„Ez nem is kiskapu, sokkal inkább az UEFA ajánlása – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – Az illetékesek fel is hívják a figyelmet arra, hogy a gyerekek nyugodtan a helyszínen nézhetik meg a mérkőzést. Korlátozás sincs, nincs arról szó, hogy legfeljebb öt- vagy tízezer utánpótláskorú fiatal ülhet fel a lelátóra. Ez ügyben megtettük a kezdeti lépéseket, sőt, amióta híre ment ennek a lehetőségnek, sokan maguk jelentkeznek, hogy szeretnének ott lenni az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Arról se feledkezzünk meg, hogy szerencsénkre a találkozó a gyerekek szempontjából is kedvező időben kezdődik, hiszen nem este háromnegyed kilenckor, hanem hat órakor indul útjára a labda. Azért fontos kiemelni, hogy mindez egy lehetőség, a jogi döntés még nem született meg az ügyben.”

A Magyar Labdarúgó-szövetség adott esetben szeretné elérni, hogy a gyerekek teremtsenek olyan hangulatot, amely illő egy ilyen fontos kilencven perchez. A jelek szerint akár valós forgatókönyv is lehet egy fiataloktól hangos Európa-bajnoki selejtező. A játékosok elismerik, hogy a kihalt lelátónál bármi jobb, és kifejezetten örülnének neki, ha október 13-án legalább a gyerekek felülhetnének a Groupama Aréna lelátójára. Egyelőre nehéz megtippelni, hogy hányan jöhetnének össze, ám némi fejszámolással megállapítható, telt ház esetén húszezer gyerek és a rájuk felügyelő kétezer felnőtt drukkolhatna Kádár Tamáséknak a helyszínen.

Eközben Szlovákia sem úszta meg büntetés nélkül a legutóbbi selejtezőt: a Szlovák Labdarúgó-szövetségnek (SFZ) is zárt kapuk mögött kell megrendeznie október 10-i, Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőjét. A pénzbüntetést sem úszták meg a szlovákok, mintegy 20 ezer eurós (6 millió 700 ezer forintos) bírságot kell befizetniük az UEFA kasszájába. Dunaszerdahelyi tudósítónk, Duducz Tibor beszámolója szerint a szlovák szövetség bejelentette, hogy fellebbez a szerinte igazságtalan UEFA-döntés miatt, ugyanakkor már készül arra, hogy a nagyszombati stadiont (City Arena Trnava) gyermekekkel tölti meg.

CRAIOVA: UGYANÚGY MEGOLDOTTÁK
Augusztus 1-jén botrányos körülmények között ért véget az Universitatea Craiova–Honvéd Európa-liga-mérkőzés. A 119. percben hanggránát robbant az északír játékvezető, Arnold Hunter mellett, de a találkozó nem szakadt félbe, s a házigazda tizenegyesekkel nyert. A Honvéd megóvta a selejtezőt, ám az óvást az UEFA elutasította, és kizárás helyett három zárt kapus meccsel, valamint 60 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a román klubot (a kispesti együttes is pénzbüntetést kapott, valamint a következő hazai nemzetközi kupameccsén 4000 helyet le kell zárnia).
A Craiova az El következő körében az AEK Athénnal találkozott, és az első „zárt kapus” meccsén 2–0-s vereséget szenvedett (a visszavágó 1–1 lett, így a görög csapat jutott tovább). De a román csapat nem üres lelátók, hanem 3 ezer gyerek előtt játszott – ugyancsak az UEFA ajánlására hivatkozva.
Hétfőn kiderült, az európai szövetség a román válogatottat is megbüntette, így Románia a Norvégia elleni Eb-selejtezőjét lesz kénytelen – szinte – üres lelátók előtt lejátszani.
Z. A.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik