Válogatott: Hosszú távon számítunk Marco Rossira – Csányi Sándor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 17:22
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor az M4 Sportnak adott interjút, amelyben elmondta, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitányára, Marco Rossira hosszú távon számítanak.

Régóta Magyarországon élt, ez is mellette szólt. Ismer minden labdarúgót, aki Magyarországon játszik, és nemcsak a felnőttkeretekben, hanem az utánpótláscsapatokban szereplő jobb futballistákat is figyelte” – nyilatkozta Marco Rossi kinevezéséről Csányi Sándor, aki amondó, hogy az olasz szakember személyében a válogatott „megtalálta az emberét”.Régóta Magyarországon élt, ez is mellette szólt. Ismer minden labdarúgót, aki Magyarországon játszik, és nemcsak a felnőttkeretekben, hanem az utánpótláscsapatokban szereplő jobb futballistákat is figyelte” – nyilatkozta Marco Rossi kinevezéséről Csányi Sándor, aki amondó, hogy az olasz szakember személyében a válogatott „megtalálta az emberét”.

„Nagyon fontos, és szeretném hangsúlyozni, hogy semmiképpen sem szeretnék felmentést adni egy esetleges sikertelen szereplés alól, de Marco Rossi munkájára hosszú távon számítunk. Úgy érzem, hogy olyan kapitányt találtunk, aki valóban mindenkinek élvezi a bizalmát, és az is biztos, hogy felkészült edző, aki minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy sikeresek legyünk” – tette hozzá.

Az MLSZ elnöke szerint sokat profitálhat abból a magyar női labdarúgás, hogy jövőre Budapesten lesz a női Bajnokok Ligája fináléja.

Először fordul elő, hogy nem a férfidöntővel egy héten és egy helyen rendezik, hanem külön. Örülök neki, hogy ezt megnyertük, hiszen ez is nagy lökést adhat a lányoknak, hogy érdeklődjenek a női labdarúgás iránt. A bajnokság színvonala is emelkedik, és végső soron a válogatott sorsa is a klubok kezében van, hiszen az MLSZ-nek nincsenek játékosai, a futballistákat a klubcsapatok nevelik, képzik. Azaz ha nincs erős bajnokság, nincsenek erős klubok, akkor sajnos nincs erős válogatott sem.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik