Válogatott: gondterhelt kapitány – nincs könnyű dolga Rossinak

Vágólapra másolva!
2020.07.06. 11:09
null
Gulácsi Péter és Sallai Roland rendszeresen játszott a Bundesligában, Szalai Ádámnak epizódszerep jutott tavasszal (Fotó: Dömötör Csaba, Szabó Miklós)
Nehéz tisztán látni a nemzeti csapat kulcsembereit illetően: van, aki csúcsformában tért vissza a kényszerleállás után, míg másoknak egyelőre egyetlen tétmeccs sincs a lábukban az idén.

 

Nincs könnyű helyzetben Marco Rossi. A magyar válogatott szövetségi kapitányának gondolatai a közelgő Nemzetek Ligája-mérkőzések körül forognak, s bár a 2022-es világbajnoki kvalifikációról döntő találkozókat sem veheti félvállról a nemzeti csapat, a drukkereket és a közvéleményt elsősorban a 2021-es Európa-bajnoki részvételért rendezendő NL-rájátszás foglalkoztatja. A magyar együttes – jelen állás szerint – október 8-án lép pályára Bulgária ellen, és ha nyer Szófiában, november 12-én a Puskás Arénában fogadhatja az Izland–Románia meccs győztesét – a nyertes mehet a részben budapesti rendezésű Eb-re.

Az olasz edző a Nemzeti Sportnak adott júniusi interjújában arról beszélt, hogy bár már körvonalazódik a fejében a szófiai kezdőcsapat, egyelőre csak két olyan mezőnyjátékost lát, aki miatt nem kell aggódnia: Sallai Rolandot és Szoboszlai Dominikot. A helyzet július elejére sem változott sokat, és bár október még messze van, érdemes megnézni, hogy mi a helyzet azokkal a játékosokkal, akikre az ősszel főszerep várhat.

A VÉDELEM

A kapusposzton nincs kérdőjel, Gulácsi Péter továbbra is stabil kezdő a német Bundesligában bronzérmes RB Leipzigben, ráadásul immár évek óta csapata egyik legjobbjának számít. A 30 éves játékos augusztusban a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszával hangolhat a szeptemberi meccsekre, ha nem sérül meg, borítékolható, hogy az összeállítás az ő nevével kezdődik Szófiában.

Egy sorral előrébb már sokasodnak a kérdőjelek. A jobb oldalon vélhetően Lovrencsics Gergő jut szerephez, a Ferencváros csapatkapitánya a leállást követően hamar játékba lendült, és jelen állás szerint augusztustól – az NB I és a BL-selejtező miatt – ismét játékban lesz. A védelem tengelyében Willi Orbán és Baráth Botond kaphat szerepet, ám egyik játékos helyzete sem egyszerű. A lipcseiek védője az idény hajrájára felépült térd­sérüléséből, a folytatásban a kispadra rendszerint leültette Julian Nagelsmann vezetőedző, ám pályára csak három alkalommal küldte. Adódik a kérdés, hogy az edző a hosszú kihagyás után inkább az összeszokott védelemre szavazott-e, vagy nem akart kockáztatni a csapatkapitány térde miatt. Augusztusra tisztulhat a kép, az MLS-ben légióskodó Baráth Botond esetében viszont bonyolultabb a helyzet, elvégre 2020-ban még egyetlen tétmeccset sem játszott. A vírushelyzet miatt júliusra halasztották a tengerentúli bajnokság kezdetét, persze ha elrajtol a liga, és a magyar játékos is rendszeresen lehetőséghez jut, játékba lendülhet – ám egyelőre erről csak feltételes módban írhatunk. Hasonló utat járt be Kádár Tamás, aki februárban szerződött Kínába, ám a járvány miatt nem kezdődött el a bajnokság. A védő így csak a napokban utazott Ázsiába, ahol kéthetes házi karanténba került, a sports.sina.cn szerint legkorábban július 18-án edzhet a csapatával, egy héttel a bajnokság kezdete előtt. Mindenesetre most ott tartunk, hogy 2020-ban Willi Orbán, Kádár Tamás és Baráth Botond összesen 43 percet töltött a pályán – valamennyi a lipcsei játékos nevéhez fűződik. A bal szélen az Ariszban rendszeresen pályára lépő Korhut Mihály jelenthet megoldást, a jobb oldalon esetleg Bese Barnabás, ám szerződése június 30-án lejárt a francia másodosztályban szereplő Le Havre-nál, és még nem tudni, hol folytatja.

KÖZÉPPÁLYA

A védelem előtt Nagy Ádám helye biztos, és tekinthetjük jó jelnek, hogy a középpályás a Bristol City legutóbbi három meccsén lehetőséget kapott – a legutóbbi kettőn egyaránt kilencven percet. A 25 éves játékos bokasérüléssel küszködött, korábban a műtét lehetősége is felvetődött, a kényszerű leállás alatt az orvosok arról tájékoztatták, hogy a visszatérés vízválasztó lesz – a jelek szerint a bokája bírja a terhelést. Más kérdés, hogy együttese sorozatban négy bajnokit veszített el, a szombati Cardiff City elleni vereség (0–1) után el is köszöntek Lee Johnson vezetőedzőtől. Mellette Pátkai Máté vagy Kleinheisler László juthat szerephez, előbbi továbbra is stabil pont a Mol Fehérvárban, utóbbi is annak számít az NK Osijekben, igaz, bokasérülése miatt vasárnap nem lépett pályára.

A két szűrő előtt a jobb szélen vélhetően Dzsudzsák Balázs kapna szerepet, ám egyelőre nem tudni, hogy alakul a csapatkapitány jövője. Februárban az al-Ittihad Kalba nem tartott rá igényt, az al-Ain viszont azonnal lecsapott rá. Új klubjában góllal nyitott, ám a vírushelyzet miatt neki is csak négy meccs jutott az idén. Júniusban kiderült, hogy véget értek az élvonal küzdelmei az Egyesült Arab Emírségekben, s klubja honlapján arról írtak, hogy a vezetőedző már az utódját keresi.

Szerencsére Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban egyelőre nincs mitől tartani. A 19 éves középpályás a kényszerszünet előtt is alapember volt a Salzburgban, a folytatást követően parádés gólokkal és gólpasszokkal járult hozzá, hogy együttese bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelt. Ezek után meglepő lenne, ha a tehetség a Salzburg játékosaként készülne a szeptemberi meccsekre. A bal oldalon Sallai Roland miatt nem kell aggódni, a német élvonal folytatása után a 23 éves támadó rendszeresen lehetőséget kapott, a Wolfsburg ellen (2–2) gólt is szerzett. Az egész magyar labdarúgásnak fontos, hogy stabil Bundesliga-játékos váljon belőle, s szerencsére jó úton jár.

TÁMADÓSOR

Ezen a poszton továbbra sincs sok választási lehetőség. Hogyha Szalai Ádám megsérül, bajba kerül a válogatott, rajta kívül nincs olyan támadója, aki kellő nemzetközi rutinnal büszkélkedhet ezen a poszton. A Mainz támadója a Bundesliga folytatását követően hét meccsen lépett pályára, ám 26 percnél egyszer sem kapott több időt a bizonyításra. Túlzás lenne azt állítani, hogy alapember, ám a jelek szerint továbbra is számítanak rá, ez mindenképpen jó jel. Már csak azért is, mert Nikolics Nemanja a Mol Fehérvárnál egyelőre nem emlékeztetett korábbi önmagára, igaz, nem könnyű úgy formába lendülni, ha két hónapig szünetel a bajnokság. Németh Krisztián a jobb lábfejében csonttörést szenvedett a DAC egyik edzésén, a Cercle Bruges-től távozó Eppel Mártonnak nincs csapata, a svájci élvonalban pedig csak június 19-én folytatódott a bajnokság, így Holender Filip egyelőre három meccsen lépett pályára a Luganóban.

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA

D-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később:
Grúzia–Fehéroroszország
Időpont később: Észak-Macedónia–Koszovó
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Grúzia/Fehéroroszország–Észak-Macedónia/Koszovó

C-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később: Norvégia–Szerbia
Időpont később: Skócia–Izrael
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Norvégia/Szerbia–Skócia/Izrael

B-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később:
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
Időpont később: Szlovákia–Írország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Bosznia-Hercegovina/Észak-Írország–Szlovákia/Írország

A-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később:
Izland–Románia
Időpont később: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Bulgária, Magyarország és Románia sorsolással, feltöltéssel került a C-ligából az A-liga rájátszásába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik